Egyre több a rákos gyermek

Brüsszel. Az élelmiszerek vegyszertartalma, a környezet kémiai hatásai és a gyermekkori rákos, illetve immunrendszeri megbetegedések közötti összefüggéseket vizsgálja az EU legújabb kutatási programja.

Február elsején indították útjára a NewGeneris elnevezésű kutatási programot, amely öt éven át, 16 európai ország 25 intézményének összefogásával, 15 millió eurós költségvetéssel zajlik. A kezdeményezés részét képezi az EU 2003-ban kidolgozott Környezetvédelmi és Egészségügyi Stratégiájának, és az egy évvel később elfogadott cselekvési tervnek. Szorosan kapcsolódik a REACH-javaslat körül folyó vitához, amely felmérné és lehetőség szerint betiltaná a veszélyes vegyi anyagok használatát.

Az új program a rákkeltő és immunotoxikus vegyi anyagok terhesség alatt kifejtett hatását vizsgálná, továbbá az ilyen jellegű mérgezések születés utáni következményeit a kisgyermekek esetében. A kutatók a gyermekek és anyák norvég, dán, brit, spanyol és görög biobankokban gyűjtött vér- és vizeletmintáit vizsgálják majd. Összesen mintegy 300 ezer anya-gyermek párost vizsgálnak meg a program során. Egy további szakaszban kiválasztanak és tovább vizsgálnak az anya szervezetébe bekerült néhány toxikus vegyi anyagot (például a dioxint), továbbá olyan anyagokat, amelyek élelmiszerekben, dohányfüstben vagy a szennyezett levegőben találhatók.

A projekt célja korszerűbb egészségügyi stratégiával, a gyermekeknek szánt élelmiszerekre vonatkozó szabályok hatékonyságának fokozásával, jobb élelmiszerminőséggel hozzájárulni a gyermekek egészségvédelméhez. „Az utóbbi évtizedekben számottevően megnőtt a rákos megbetegedések aránya az európai gyermekek körében, s világszerte gyakoribbá váltak a gyermekkori immunrendszeri megbetegedések” – közölték a NewGeneris projekt bemutatásakor. A projekt célja nemcsak megállapítani a veszélyes vegyi anyagok jelenlétét az anyák és gyermekek vérében, hanem annak feltérképezése is, hogy melyek a közvetlen és a hosszú távú biológiai következmények.

Az Európai Vegyipari Tanács (CEFIC) igen hasznos közegészségügyi eszközként értékeli a kezdeményezést, ám figyelmeztet: a tervezett laboratóriumi mérések önmagukban nem szolgáltatnak elegendő információt a kockázat vagy az egészségügyi hatások felmérésére. (euractiv.hu)

Veszélyes termékek az EU-ban

Brüsszel. Csaknem a duplájára nőtt tavaly azoknak a termékféleségeknek a száma, amelyeket veszélyesként jelentettek fel az unióban. Tavalyelőtt 388, tavaly 701 bejelentést kapott az EU e célra létrahozott fóruma (RAPEX), és ebből a legtöbb, mintegy 122 Magyarországról érkezett. Tavaly a legveszélyesebbnek az elektronikus készülékek bizonyultak a játékok előtt (34, illetve 25 százalék). A bejelentett veszélyes áruk felét Kínában gyártották. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?