Tovább ritkuló buszjáratok

Értesüléseink szerint a magánosított érsekújvári Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) több járat megszüntetését tervezi. A változás kellemetlenül érinti a csallóközi Csicsó lakosait, akik amiatt is felháborodtak, hogy minderről a buszsofőrtől kell értesülniük, hivatalos tájékoztatás nem volt.

Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere szerint a közlekedési vállalattal kötött szerződés év végéig érvényesA Bermuda-háromszögként emlegetett öt község – Csallóközaranyos, Csicsó, Füss, Nagykeszi, Kolozsnéma – megközelíthető Komárom, illetve Nagymegyer felől. Alig van járat, amelyik ne telne meg, a legkihasználtabbak a reggeli, és a kora illetve késő délutáni buszok. A kisiskolák várható megszüntetése után még több gyerek lesz kénytelen buszozni. Az utasok, mi mást tehettek, megszokták a zsúfoltságot és az elöregedett járművek rázkódását. A hivatalnokok, a gimnazisták és a főiskolások rendszerint a Komáromból 17.20-kor induló busszal érkeznek haza. Úgy hírlik, épp ez a járat szűnik meg. – Reggel fél hétkor indulok Komáromba, este fél hétre érek haza. Külön órákra is járok, hetente kétszer, háromszor. Ha megszűnne a 17.20-as busz, több mint egy órát csavarognom kellene Komáromban. Sötétben, esőben, hidegben. Nem értem, miért nem tiltakoznak az érintett falvak polgármesterei, hiszen sok utasról van szó – mondott véleményt egy neve elhallgatását kérő csicsói fiatal.

Kolozsnémán a járókelők alig tudnak valamit a járatok megszűnéséről. – Idén nyáron az érsekújvári SAD tudatta velünk, hogy a térségben több járat ráfizetéses, s ha azt akarjuk, hogy a községek lakói eljussanak Komáromba és Nagymegyerre, járuljunk hozzá a költségekhez. Követeléseiket nem támasztották alá érvekkel, a ráfizetést „bizonyító” statisztikáik pedig nem vették figyelembe a heti- és havi jegyekkel közlekedőket. Hiába figyelmeztettük őket erre a „tévedésre”, mondták a magukét: ha nem fizetünk, megszűnnek a járatok – ismertette Szalay Rozália Kolozsnéma polgármestere. Az alsócsallóközi régió polgármesterei, engedve a kényszernek, vállalták a hozzájárulás térítését, a költségeket az utasok száma szerint osztották el. Kolozsnéma az év végéig érvényes szerződés értelmében havi 1000 korona hozzájárulást fizet a magáncégnek. Néhány hete viszont a SAD új szerződéstervezetet juttatott el a községekbe, Kolozsnémára az eredeti meghoszszabbítását, változatlan anyagi követelésekkel. – Egy eltérés szerepel benne, a dec. 31-ei terminust december 14-re módosították. A szomszédos községek nem jártak ilyen jól, ezért megállapodtunk, hogy nem fogadjuk el a módosításokat. Ráadásul a községekről szóló törvény értelmében nem is támogathatunk magánvállalkozót. Az időpontváltozást meg végképp nem értjük, december végéig valamennyien az eredeti szerződésben rögzítettek szerint fizetünk – magyarázta.

Földes Csaba, Csicsó polgármestere: Nem engedünk a zsarolásnakSomogyi Tibor felvétele Csicsón, mivel nagyobb községről van szó, többen érintettek. – Nehezen érthető, hogy a SAD az egyik leginkább kihasznált járat megszűnését tervezi azzal az indokkal, hogy ráfizetéses. Rengeteg felnőtt és diák utazik a 17.20-as járaton, a busz zsúfolásig megtelik. Innen minden messze van, ha járatok szűnnek meg, a közeli községekbe sem jutunk el. Nem hagyhatjuk, hogy elzárjanak bennünket a külvilágtól. Polgármestereknek kellene erélyesen fellépniük az önkény ellen – monda a csicsói Rigó Katalin.

Földes Csaba polgármester szerint az érintett községeknek nincs pénzük a közlekedés finanszírozására. – Igaz, a múltban vállaltuk az este kilenckor Komáromból induló autóbusz költségtérítését, hogy az esti műszakosok haza tudjanak jönni. Az új szerződés értelmében a SAD tetemes összeget követel, s újabban már nem csak két járathoz kellene hozzájárulnunk. A Csicsó-Nemesócsa (13.45) illetve a Nagymegyer-Komárom (14.20) járatokhoz havi 1 878 koronával, a Kolozsnéma-Komárom (14.40) és a Csicsó-Komárom (15.30) buszokhoz 22 499 koronával, valamint a Nagymegyer-Komárom (19.55) és Komárom-Nemesócsa (20.40) járatokhoz 21 558 koronával. A szerződésből nem derül ki, hogy valamennyi, tehát az öt községtől követelik-e az anyagi hozzájárulást, vagy csak Csicsótól. A tervezetet visszautasítjuk, hiszen ekkora költséget nem vállalhatunk. Az alsócsallóközi régió polgármestereinek véleményét tolmácsolom: nem engedünk a zsarolásnak – mondta Földes Csaba.

Ismertetni szerettük volna a közlekedési vállalat álláspontját, érveit. Komáromban tudatták, hogy csakis az érsekújvári székhelyű igazgatóság beleegyezésével nyilatkozhatnak. A hosszas telefonálgatás ellenére sem sikerült időpontot egyeztetnünk az illetékesekkel, jobbnak látták, ha írásban tesszük fel kérdéseinket. Azért, mert rossz tapasztalatuk van a sajtóval. Az iránt érdeklődtünk. 1. Mely járatok megszüntetését tervezik? 2. Igaz-e, hogy a községekkel 2003. december 31-ig megkötött szerződések december 14-vel érvényüket vesztik? 3. A statisztikai kimutatásokban miért nem szerepelnek a heti-és havi jegyekkel utazók? 4. A diákok utaztatása fejében az állam mekkora összeget fizet a magáncégnek? 5. Ha a SAD „ésszerűsíteni” kíván, miért nem azokat a járatokat szünteti meg, amelyeken valóban kevés az utas?

Hana Jahodníková az érsekújvári SAD közlekedési igazgatója írásban tájékoztatott több járat megszűnéséről, pl. Komárom-Perbete, Komárom-Karva, Komárom-Párkány, Komárom-Pat-Dunamocs, Komárom-Szilas-Nagymegyer, Komárom-Csicsó (Csicsóról Komáromba 16.20-kor, Komáromból Csicsóra 17.25-kor induló), Komárom-Naszvad-Érsekújvár, Komárom-Érsekújvár, Komárom-Nemesócsa-Kolozsnéma (5.55-kor), a Komárom-Nagykeszi-Csicsó-Nagymegyer (reggel 5-kor Nagykeszi-Nemesócsa között), Komárom-Ekel-Tany (16.30-kor) Megyercs-Komárom (17.15-kor) Komárom-Ekel között. Elmondta, a községekkel kötött, anyagi követeléseket is magába foglaló szerződések határidejét a menetrendváltozás dátumához igazították, tehát 2003. december 13-hoz. Az igazgató állítja, hogy a statisztikákban számoltak a hetijeggyel közlekedőkkel is. – Az Érsekújvári SAD 51 százalékban állami részvénytársaság, az állam költségvetéséből a közérdekben végzett tevékenységet, vagyis az utazási kedvezményeket támogatja. Januártól szeptemberig az állami támogatás a kedvezmények 58 százalékát fedezte csupán, a veszteséget tehát nem – áll az írásos nyilatkozatban. Tudtunkra adta azt is, hogy a járatok redukálása nem a magasabb haszon érdekében történik, hanem a veszteség csökkentése miatt, a menetrendek készítésekor tárgyaltak a megyei hivatalokkal. Igyekeztek megtartani azokat a járatokat, amelyek az iskolásokat, dolgozókat szállítják, a hivatalokba, illetve az egészségügyi intézetekbe jutást az új menetrend figyelembe veszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?