Több diákot jelentettek be az iskolák

Pozsony. Az önkormányzatok a hatáskörükben működtetett oktatási intézmények jövő évi támogatására az általuk igényelt összegnél 270 millió koronával kevesebbet kapnak.

Pozsony. Az önkormányzatok a hatáskörükben működtetett oktatási intézmények jövő évi támogatására az általuk igényelt összegnél 270 millió koronával kevesebbet kapnak. A lefaragásra azért van szükség, mivel az érintett önkormányzatok az év elején rosszul mérték fel a diákok számát a 2004/2005-ös tanévben, és a valós létszámnál mintegy 43 ezerrel több diákot jelentettek be. Mivel a központi támogatás mértéke a tanulók számától függ, az oktatási tárca kénytelen csökkenteni az iskolák ígért, hibás adatokon alapuló jövő évi költségvetését, jelentette be Monika Murová szóvivője. Az állam az így megspórolandó összeget épület-felújításokra költi. Az alapiskolát fenntartó közigazgatási egységek 23 574-gyel több diákról számoltak be, így a jövő évben az oktatásügyre 138 millióval kapnak kevesebbet. A középiskolákat működtető megyei önkormányzatok 18 967-tel becsülték túl a nebulók számát, ebből adódóan hozzávetőleg 223 milliótól esnek el. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?