Tesztelte az MKP az euroképviselő-jelölteket

Pozsony. Tegnap tesztelte a lehetséges euroképviselő-jelölteket a Magyar Koalíció Pártja.

Pozsony. Tegnap tesztelte a lehetséges euroképviselő-jelölteket a Magyar Koalíció Pártja. A nyelvészekből, kívülálló személyekből összeállított szakbizottság felmérte az európai parlamenti választásokon indulni kívánó személyek idegennyelv-tudását és az EU intézményrendszerével, főleg az Európai Parlamenttel kapcsolatos ismereteit. Az írásbeli két részből állt: nyelvtani feladatokból és az Európai Unióra vonatkozó kérdésekből. Ezután következett a „szóbeli vizsga”, melynek keretében angolul kellett három témáról beszélni. Duka Zólyomi Árpádtól például azt kérdezték, miért akar EP-képviselő lenni, az EP-ben milyen bizottságban szeretne tevékenykedni, illetve az MKP számára miért fontos az EP-képviselet és az EPP-frakcióval való együtt-működés. Duka Zólyomit egyébként betegágyán tesztelték, a képviselő ugyanis már egy ideje kórházban fekszik. „A vizsga nagyon nehéz, talán túlságosan is komoly volt, szerintem egyetlen párt sem ellenőrizte ilyen alaposan a jelöltek felkészültségét. A HZDS-ben is volt valamilyen teszt, de nem ilyen szigorú” – nyilatkozta lapunknak Duka Zólyomi, aki úgy érzi: jól szerepelt, és most már csak az országos tanács tagjain múlik, felkerül-e a jelöltlistára, illetve hányadik helyről indulhat. A többi „jelentkezőt” is tegnap tesztelték, az eredeti 12 érdeklődőből egy nem vett részt a vizsgán. „Neveket és sorrendet nem árulhatok el, nem lenne tisztességes az országos tanács tagjaival szemben, ha a sajtó hamarább értesülne az elnökség javaslatáról, mint ők. Csak annyit mondhatok: mind a tizenegyen megütik a mércét” – szögezte le lapunknak Komlósy Zsolt, az MKP OT elnöke. (sza)

Kik szerepelnek a jelöltek listáján?

Pozsony. Értesüléseink szerint Duka Zólyomi Árpádon kívül Bauer Edit, Csáky Pál és Berényi József is szerepel a listán; ez utóbbi kettőnek van olyan ambíciója, hogy listavezető szeretne lenni. Az eddigi felmérések alapján az EP-be legfeljebb két MKP-jelölt juthat be. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?