Romák romákhoz: hagyjanak fel a bűnözéssel

Pozsony/Kassa. Az ösztönző pótlék nem oldja meg a romák és az anyagi szükségben élők problémáját, mert lényegesen más a munkaerő-piaci helyzet Közép- és Kelet-Szlovákiában, mint Pozsonyban és környékén, ahol könnyebb munkát kapni. Ezt Rudolf Schuster köztársasági elnök mondta.

Pozsony/Kassa. Az ösztönző pótlék nem oldja meg a romák és az anyagi szükségben élők problémáját, mert lényegesen más a munkaerő-piaci helyzet Közép- és Kelet-Szlovákiában, mint Pozsonyban és környékén, ahol könnyebb munkát kapni. Ezt Rudolf Schuster köztársasági elnök mondta. Schuster szerint a romákat nem lehet állandóan rendőri és katonai felügyelet alatt tartani, noha megérti Vladimír Palko belügyminisztert, akinek a fosztogatások után cselekednie kellett. A közjogi méltóságok fizetésének januári emelésével kapcsolatban jelezte, a 25 ezer koronát, amennyivel az ő illetménye nő, a szegényeknek ajánlja fel. Arról, hogy pontosan kinek és hogyan adja majd oda a pénzt, egyelőre még nem döntött, de minden valószínűség szerint valamilyen alapítvánnyal lép majd kapcsolatba. Ivan Šimko, a Szabad Fórum vezetője azzal vádolja a kormányt, későn cselekedett. Šimko a hadsereg bevetését előkészítetlennek és túlzónak tartja, úgy gondolja, a katonák nem voltak felkészítve rendfenntartási feladatokra. Az egykori védelmi miniszter szerint a munka-, szociális és családügyi miniszter reformjai nyomán bekövetkező társadalmi-szociális feszültség várható volt. Több, harmadik szektorba tartozó szervezet egybehangzó állítása szerint Ľudovít Kaník reformjainak első áldozatai a romák, akik nem voltak felkészülve és felkészítve a reformok nyomán kialakuló helyzetre. Daniela Hivešová-Šilanová roma újságíró Mikuláš Dzurinda megbocsáthatatlan tévedésének tartja, hogy a kormányfő megnyilatkozásaival azt a mítoszt terjeszti, hogy a romák harminc éve nem dolgoznak. Hivešová-Šilanová szerint az állami erőszakszervezetek által demonstrált erő azt jelzi, a szlovákok félnek a romáktól. Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Roma Kormányon Kívüli Szervezetek Tanácsa is. Állásfoglalásukban felhívták a gettólakó romákat, hagyjanak fel a bűnözéssel, ugyanakkor minden roma szervezetet felkérnek, segítsenek a helyzetet stabilizálni. A kormányfőtől azt kérik, nevezze meg kik viselik a politikai felelősséget a történtekért. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?