Pavol Paška nem kíváncsi a szlovákiai EP-képviselőkre

<p>Pozsony. Továbbra sem szólalhatnak fel a szlovák parlamentben a hazai EP-képviselők, közölte a házelnök. Flašíková Beňová csalódott, Sulík szerint így ne csodálkozzunk, ha alacsony marad a választási részvétel.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A bizottsági ülésre jöhetnek, a plénumba nem. Múlt héten az újonnan megválasztott szlovák EP-képviselők egy része azt kérte Pavol Paška házelnöktől, hogy biztosítson nekik rendszeres lehetőséget arra, hogy felszólalhassanak a pozsonyi parlamentben is.

Csalódott a smeres

a smeresben

Paška hivatala tegnap közölte, hogy a kérést nem teljesítik. „Egy ülés akkor kezdődhet el, ha a szükséges alapanyagokat a képviselők kézhez kapták. A jelenlegi jogszabályok szerint az EP-képviselők nem terjeszthetnek be ilyen dokumentumokat” – magyarázta tegnap Soňa Pőtheová, a parlamenti elnök irodájának munkatársa. Az EP-képviselők egyébként jelenleg is teret kaphatnak a parlamentben, az európai ügyekért felelős bizottság munkájában szintén részt vehetnek, tette hozzá.

Monika Flašíková Beňová, a Smer EP-képviselője csalódott párttársában. Azt gondolta, a májusi EP-választás rekordalacsony részvétele után Paška meg fogja ragadni a lehetőséget, hogy több teret adjon az uniós témáknak.

„A parlament napirendje mellett igazán találhattak volna teret arra, hogy ez a 13 ember évente kétszer felszólaljon” – fejtette ki. Szerinte a parlament tagjai olyan információkhoz juthattak volna, amelyekhez máshol nem. Úgy véli, nem sokra mennek a bizottsággal sem, az ugyanis általában akkor ülésezik, amikor az EP-képviselők Brüsszelben vagy Strasbourgban tartózkodnak. „A szlovák törvényhozás az elmúlt öt évben itt sem volt ránk tekintettel. Sajnálom, és csalódott vagyok” – tette hozzá Flašíková Beňová.

Újra be kell nyújtani

Paškának nem érdeke, hogy növelje a következő EP-választás részvételét, vélekedik Richard Sulík. „Aztán csodálkozunk, hogy az emberek semmit nem tudnak az unióról” – nyilatkozta. Szerinte a házszabály vonatkozó módosítását újra és újra be kell terjeszteni.

Az EP-képviselők kérelmét egyébként a smeresek közül nem írta alá Boris Zala és Monika Smolková sem. Szerintük ez magamutogatás lenne. Ján Figeľ KDH-elnök sem tartja jó ötletnek: úgy véli, az EP-képviselőknek az Európai Parlamentben kell tevékenykedniük. Ennek ellenére Miroslav Mikolášik, a párt EP-képviselője aláírta az említett levelet, mert véleménye szerint így hatékonyabban tudnák tájékoztatni az embereket ezekről a témákról.

Az ötlet egyébként Jozef Viskupič és Branislav Škripek képviselőktől (mindketten OĽaNO, utóbbi már EP-képviselő) származik, a házszabály ilyen irányú módosítására tett javaslatuk viszont elbukott. Viskupič azt állította, Paška ígéretet tett, hogy az uniós témáknál meghívja a vitára az EP-képviselőket is. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?