Összetartozásunk tudatában

Úgy másfél évvel ezelőtt kezdődött. Gajó Vecsera Tünde és férje, Róbert révén – akik a háború alatt költöztek Esztergomba –, kerültünk kapcsolatba a Szentgyörgymezei Olvasókörrel, annak vezetőjével, Polgár Józseffel, akivel mára már mondhatom, szoros barátságot ápolunk. Most sokadik alkalommal vagyunk itt a temerini Róna citerazenekarral, akik fellépnek az esti táncház után. De esztergomi barátaink is sűrűn előfordulnak Temerinben, leginkább a július 20-i Illés-napi ünnepünkön. A barátság egyre kiterjedtebb, egyre több szállal kötődik a két város egymáshoz. Felmerült a testvérvárosi kapcsolat gondolata, melyet Knapp János Pál alpolgármester és Horváth Béla, a Vármúzeum igazgatója is támogat. Szóba került az esztergomi Temerin-napok megrendezése is, erre reményeink szerint hamarosan sor is kerül. A kultúra mellett fontosnak tartom és szorgalmazom a két város közti gazdasági kapcsolatok kiépítését is, hiszen ez ad igazán szilárd alapot együttműködésünknek.

Említette az Illés-napot. Honnan ered ez az ünnep?

Ez a Vajdaság második legnagyobb ünnepe, csak a magyarok tartják. Hogy miért? Hát csakis azért, mert 1853-ban még nemigen éltek szerbek ezen a vidéken. ĺtéletidő söpört végig a városon ezen a napon, szinte porig rombolta Temerint. Azóta fogadalmi ünnepként tartják számon. 1854-ben emlékeztek meg először a katasztrófáról, idén pedig, a 150. évfordulót ünnepeltük. A színvonalas négynapos rendezvényen sport- és kulturális események voltak. Kint vendégeskedtek magyar barátaink is. Amikor az ünnephez kapcsolódó felvonulást látták, valamit megérezhettek az ottani magyarság összetartó erejéből. Azt mondták, lehetetlen összefogni ekkora tömeget, pedig ez nekünk természetes. Képzelje el, amikor hét-nyolcszáz ember vonul egyszerre, csöndben, s körül vagy hatezer magyar kíséri a menetet néma tekintetével.

Ha jól sejtem, a decemberi népszavazással kapcsolatos gondolatok következnek...

Nem szégyellem kimondani, hogy sokkal nagyobb magyarnak tartom magam, mondjuk, a Budapesten élőknél. Nekik ez természetes, ha lehet mondani, velük született adottság. Nekem mindennap, szó szerint „minden nap” meg kell küzdenem azért, hogy magyar maradhassak. A legnagyobb baj, hogy az SZDSZ és a szocialista párt avval riogatja az anyaországbelieket, hogy milyen súlyos anyagi következményei lesznek, ha megszavazzák a kettős állampolgárságot. Hogy többszázezren áttelepülnek majd, kiszívjuk az ország vérét. Nem kellett volna ebből ekkora világcirkuszt csinálni, egy egyszerű kormányrendelettel elintézhették volna. Tudja, mennyibe kerül az országnak ez a népszavazás? Persze érthető a baloldal félelme, mert ha megszavazzák a kettős állampolgárságot, itt többet szocialisták soha nem kerülhetnek hatalomra.

Mi az anyaországnak inkább pozitívumokat tudunk adni: a kétnyelvűségünkkel, a gazdasági kapcsolatainkkal, melyek szorosabbra fűzhetnék a nemzeti összetartozást. Én még a magyar igazolványomat sem váltottam ki, annyira nincs szándékomban áttelepülni. Aki el akarta hagyni otthonát, az a háború alatt már megtette, s akkor sem Magyarország volt az úticél, hanem Ausztrália, Kanada, Amerika. 1990-94-ben befogadott volna Magyarország, s most fél. Aki akkor nem élt a lehetőséggel, most sem fog átjönni.

Mit gondol az ottani magyarság a szavazásról?

Ha netán nem sikerülne, elmondhatatlan csalódás lenne. A legnagyobb nemzetmegosztódást jelentené, Trianonnál is súlyosabbat. Akkor a kényszer diktált, most pedig lehetőség lenne a magyarságot újra egységbe fogni. Nagyon nagy erkölcsi veszteség lenne számunkra, ha Magyarország megtagadna minket. Én inkább akkor tartanám félőnek, hogy megindul az áttelepülés a Vajdaságból és Ukrajnából. Mert gondoljon csak bele, Románia egy-két éven belül csatlakozik az Unióhoz, nekünk még addig hátra volna vagy húsz év. Rengeteg lehetőségtől esnénk el, s a vajdasági és a kárpátaljai magyarok addig felőrlődnének az idegen népek között. Szoktam mondani, hogy Temerin város a magyarság egyik végvára. Ha mi berogyunk, megszűnik a magyar írmagja is ezen a vidéken.