Nincs pénz 2400 koronás egyszeri kiegészítésre

Pozsony. A pénzügyminiszter nem tartja elfogadhatónak a Szabad Fórum képviselői által javasolt egyszeri, 2400 koronás nyugdíj-kiegészítést. „Ez a támogatás mintegy hárommilliárd koronába kerülne, ami jelentősen növelné az állami költségvetés hiányát” – mondta Ivan Mikloš.

Pozsony. A pénzügyminiszter nem tartja elfogadhatónak a Szabad Fórum képviselői által javasolt egyszeri, 2400 koronás nyugdíj-kiegészítést. „Ez a támogatás mintegy hárommilliárd koronába kerülne, ami jelentősen növelné az állami költségvetés hiányát” – mondta Ivan Mikloš. Az MKP ezer koronás kiegészítést javasolt, erről még folynak a tárgyalások.

Mikloš a Szabad Fórum képviselőivel folytatott tárgyalás után elmondta, a párt képviselői nem vállaltak általános garanciát arra, hogy nem támogatják azon törvények elfogadását, melyek növelhetik az állami költségvetés hiányát. A Szabad Fórum az alkotmánybírósághoz kíván fordulni a népszavazás ügyében, ezért aláírásgyűjtésbe kezdett tegnap a képviselők között. Arra várnak választ, alkotmányellenes-e a választási ciklus lerövidítését kezdeményező kérdés, illetve a képviselőkre nézve kötelező érvényű-e egy sikeres népszavazás. Az ellenzék részéről már a HZDS, a KSS és a Smer is jelezte, hogy nem támogatják a kezdeményezést, a koalíciós pártok nem nyilatkoztak. (lpj, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?