Korszerű egészségügyet

Pozsony. A kormány elfogadta az európai uniós csatlakozási folyamatban Szlovákia által 2001 szeptembere és 2002 májusa között elért eredményekről szóló beszámolót.

Pozsony. A kormány elfogadta az európai uniós csatlakozási folyamatban Szlovákia által 2001 szeptembere és 2002 májusa között elért eredményekről szóló beszámolót. Mária Kadlečíková, az integrációért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a kormány már teljesítette az idei évre kitűzött feladatok nyolcvan százalékát. A hátralevő négy nyitott csatlakozási fejezet közül kettő – a regionális politikáról és a gazdasági versenyről szóló – nemsokára lezárhatóvá válik. A mezőgazdasági fejezet egyes részeinek megtárgyalása már szintén befejeződött, de az egész kérdés lezárását a költségvetési fejezettel együtt októberre-novemberre tervezi a kormány. A tegnap elfogadott jelentést – amely Mária Kadlečíková szerint az unió Szlovákiáról szóló éves jelentésének alapjául szolgál majd – a miniszterelnök-helyettes pénteken adja át Eric van der Lindennek, az Európai Bizottság szlovákiai küldöttsége vezetőjének. Újra elutasította azonban a kormány az akkreditációs bizottság tagjainak kinevezését. Mivel az előző bizottság mandátuma május végén lejárt, a testület új tagjainak kinevezéséig nem lehet új egyetemi szakokat akkreditálni. A javasolt tagok között először szerepeltek külföldi egyetemi tanárok, köztük Käfer István, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora. Elfogadták a kormánytagok az egészségügy korszerűsítésére vonatkozó elképzelést is. Egészségügyünk, habár eredményeit tekintve Európa legjobbjai közé tartozik, több sebtől vérzik: rossz az irányítási rendszere, az egészségügyi tárca belső viszonyai átláthatatlanok. Még mindig túlsúlyban van a szovjet típusú, nagy kórházakra épülő gyógyítási szemlélet, a nyugati, háziorvosi rendszerrel szemben. Továbbra is a betegek gyógyítását tekinti legfőbb céljának a betegségek megelőzése helyett. Mindezek mellett túlságosan bőkezű, olyan széles körű szolgáltatásokat nyújt, amilyenekre Szlovákiának nincs pénze. Ehhez járul még az egészségügyben uralkodó korrupció, amely tovább bénítja a rendszert. Az elfogadott anyag az eddigi reformok erősítését kívánja szolgálni, és külföldi forrásokat keres az egészségügy átalakításához. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?