Keresik a komáromi magyar egyetem oktatóit

Komárom. Szombaton délelőtt 11 órakor informális ülésre gyűltek össze a Selye János Egyetem reménybeli magyar tanszékének oktatói, tudtuk meg bizalmas forrásból.

Komárom. Szombaton délelőtt 11 órakor informális ülésre gyűltek össze a Selye János Egyetem reménybeli magyar tanszékének oktatói, tudtuk meg bizalmas forrásból. Az egyetem oktatóinak kilétét a politikusok, illetve az előkészítő bizottság tagjai részéről mindeddig titkolózás övezte, így némi bizakodásra adhat okot, hogy Fabó Mária PR-igazgatónak tizenegy nyelvészt és irodalmárt sikerült összegyűjtenie. A igazgatónő elárulta, a találkozón azok a személyek vettek részt, akik eddig – pályázat nélkül – beadták szakmai önéletrajzukat és jelentkezésüket. Fabó Mária szerint ez a találkozó pusztán az információszerzést, a tájékozódást szolgálta, és nem jelent kötelezettséget egyik fél számára sem. Hivatalos pályázat kiírására majd az akkreditáció után kerülhet sor.

A találkozót L. Erdélyi Margit, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem docense koordinálta, azonban nem kívánta kommentálni a történteket, csupán a találkozó informális jellegét hangsúlyozta. További tájékoztatásra nem érezte magát feljogosítva. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?