FOTÓK: Zuzana Čaputová állami kitüntetéseket osztott

d

Azon kiemelkedő személyiségek történetei, akiknek állami kitüntetéseket adtam át, újra megelevenednek előttünk, miközben reményt mutatnak” – írta közösségi oldalán az elnök.

A köztársasági elnök tegnap többek között egészségügyi dolgozóknak adott át kitüntetést, „akiknek nélkülözhetetlenségét a világjárvány idején még inkább felismertük”, továbbá olyan személyeknek, „akik tudományos kiválóságukkal vagy sportsikerükkel nyomot hagytak a világban”.

Állami kitüntetést kaptak még művészek, fotósok és olyan nők, valamint férfiak, akik „a második világháborúban a fasizmus ellen harcoltak”, illetve „ellenálltak ellenálltak a totalitárius kommunista rezsimnek”.

„A szabadságunkért harcoltak, még a szabadságuk elvesztése árán is” – tette hozzá az államfő.

Galéria

(Zuzana Čaputová - facebook)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?