Ficóhoz dörgölőznek

Pozsony. A szociális párbeszéd megszakításával fenyegette meg Pavol Rusko gazdasági miniszter a Szakszervezetek Szövetségét (KOZ).

Pozsony. A szociális párbeszéd megszakításával fenyegette meg Pavol Rusko gazdasági miniszter a Szakszervezetek Szövetségét (KOZ). „A nyilvánosan vagy szerződésben kifejezett együttműködés egy konkrét párttal – mindegy, hogy az ellenzéki vagy kormánypártról van szó – azt jelenti, hogy a szakszervezeti mozgalom nem tekinthető a kormány szociális partnerének” – jelentette ki a miniszter. A KOZ tegnap és ma tartja tisztújító közgyűlését, amelyen várhatóan tárgyal a Smerrel való szorosabb együttműködésről is. Ivan Saktor, a KOZ elnöke már korábban kijelentette, hogy a szakszervezetek Robert Fico pártjában látják legközelebbi partnerüket. Saktor szerint Szlovákiában ugyan demokrácia van, de minden a pártokon belül dől el, ezért programjuk megvalósítása érdekében fontos a szoros együttműködés valamelyik párttal.

Rusko fenyegetését elfogadhatatlannak tartja Juraj Blahák, a KOZ alelnöke. „A szociális párbeszéd fontosabb annál, hogy a kormány bármelyik tagja dönthessen róla – véli az alelnök. – A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet dokumentumai előírják, hogy a dolgozók széles rétegeit képviselő szervezetekkel kell párbeszédet folytatni. Jelenleg nincs még egy olyan szervezet, mely jobb érdekvédelemre képes a KOZ-nál.”

Nem minden szakszervezeti vezető tartja azonban elfogadhatónak a közeledést egy bizonyos párt felé. „Valóban szóba került a szorosabb együttműködés a Smerrel, de szavazni csak szombaton fogunk erről – mondta lapunknak Blahák. – Várható, hogy javasolni fogjuk a szorosabb együttműködést a pártokkal, de sokan ellenzik, hogy bármelyik pártot név szerint említsük.”

A szociális párbeszéd december elsejétől mindenképpen átalakul, megszűnik ugyanis az érdekegyeztető tanács. Helyét várhatóan egy, a kormány mellett működő tanácsadó szerv veszi át, melynek hatásköreiről még vitáznak a szakszervezetek, a kormány és a munkaadók képviselői.

A KOZ közgyűlése ma ér véget, a küldöttek valószínűleg újra Ivan Saktort választják elnökké. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?