Elkészül a palackozó

Tornalja. Palackozni fogják a város melletti Csevice-forrás vizét. A tornaljai székhellyel bejegyzett Gemerské Žriedla Részvénytársaság a múlt hónapban kezdte el a töltőüzem építésének első szakaszát a forrás melletti telken. A vállalat a tervek szerint még az idei év végéig beindítja a próbaüzemelést.

Tornalja. Palackozni fogják a város melletti Csevice-forrás vizét. A tornaljai székhellyel bejegyzett Gemerské Žriedla Részvénytársaság a múlt hónapban kezdte el a töltőüzem építésének első szakaszát a forrás melletti telken. A vállalat a tervek szerint még az idei év végéig beindítja a próbaüzemelést. A részvénytársaság egy szlovák vállalkozói csoport tulajdonát képezi, s ezen kívül Sajógömör község és Tornalja város is társtulajdonosa a cégnek – nyilatkozta lapunknak Schwartz Árpád tornaljai polgármester.

A gyógyhatású forrást 1956-ban fedezték fel a környéken folytatott geológiai vizsgálatok közben. A forrás kútjáról még a szomszédos járások lakossága is előszeretettel hordja tartályokban az ásványvizet. A polgármester tájékoztatása szerint, a kút az üzem beindítását követően is hozzáférhető marad a nyilvánosság számára, ez az egészségügyi minisztérium feltételei között is szerepelt, amikor jóváhagyta a palackozó tervét. (trik)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?