Eljárás indult a rendőrök ellen, akik félholtra rugdosták a nőt

Pozsony |

<div>Hivatali jogkörrel való visszaélés miatt indítottak eljárást azok ellen a rendőrök ellen, akik tavaly összerugdostak egy nőt.</div>

A belügyminisztérium kénytelen volt eljárást indítani, miután nyilvánosságra került a rendőrök brutalitását igazoló videofelvétel. A Nový čas hozta nyilvánosságra honlapján a videót a nagyszombati rendőrök brutális beavatkozásáról. Az esetről augusztus elején jelentek meg az első információk. A rendőrök üldözőbe vettek egy autót Nagyszombatban, amit a 22 éves Michaela vezetett. Üldözés közben 13 lövést adtak le a gépkocsira, kettő el is találta a lányt a hátán és a fülén. Miután a gépkocsi megállt és a sofőr, valamint három utastársa – mind nők – kiszálltak az autóból, a rendőrök brutálisan rátámadtak a meglőtt lányra. A földön fekvő nő fejét és mellkasát elkezdték rugdosni; maradandó sérüléseket szenvedett. Michaela állítólag tudatmódosító szer hatása alatt vezette a gépkocsit.  VIDEO ITT A RENDŐRI BRUTALITÁSRÓL Korábban a rendőrség csak a felvétel egy részét tette közzé, melyből a brutális rendőri beavatkozás kimaradt. A belügyminisztérium közleménye szerint a videón látható rendőrök ellen már korábban eljárást indítottak, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. Ľubomír Galko (SaS) képviselő az eset miatt beidézné a parlament védelmi bizottságának ülésére Robert Kaliňák belügyminisztert. Az ellenzéki képviselő szerint ugyanis egyre jobban terjed a rendőri brutalitás. „A nyomozások elszabotálásával együtt ez azt erősíti a közvélemény szemében, hogy a rendőrség morális válságba került” – mondta Galko, hozzátéve: olyan ez, mintha Szlovákia visszatért volna az 1989 előtti időkbe, amikor az erőszakszervezetek egyedüli feladata a kommunisták hatalmon tartása volt, és úgy viselkedtek, mintha korlátlan hatalmuk lett volna az államban. „Robert Fico kormánya alatt a rendőrség fokozatosan a Smer testőrségévé redukálódott” – tette hozzá Galko, aki szerint ennek az az eredménye, hogy sok rendőr nem tudja, hol a határ, és azt hiszi, büntetlenül kiélheti hajlamait, amiről még felvételt is készítenek. A képviselő felrótta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánynak, hogy az esetről nem tájékoztatta azonnal a nyilvánosságot. „A rendőrfőkapitány hallgatott. Ugyanígy hallgatott Kaliňák is. Ez ugyanis íratlan egyezség a Smer és a magas beosztású rendőrtisztek között, kéz kezet mos, ti minket fedeztek, mi meg titeket” – tette hozzá az ellenzéki politikus. (cas.sk, aktuality.sk, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?