El akarták halasztani a szavazást

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony/Szobránc. A kelet-szlovákiai járási központban választotta tegnap a Legfelsőbb Bíróság elnökét az Igazságszolgáltatási Tanács.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony/Szobránc. A kelet-szlovákiai járási központban választotta tegnap a Legfelsőbb Bíróság elnökét az Igazságszolgáltatási Tanács. A posztra Štefan Harabin jelenlegi elnök mellett Jana Bajánková és Zuzana Ďurišová bírónők pályáztak.

Rögtön az ülés kezdetén kétségek merültek fel a tanácsban, hogy egyáltalán választhatnak-e főbírót. Jana Fulcová tanácstag javasolta, hogy halasszák el a választást, mivel a parlament éppen a tanács működési szabályainak megváltoztatásáról tárgyal. Az elképzelések szerint változna az összetétele és szétválasztanák a tanács és az LB elnöki pozícióját. Jelenleg az LB megválasztott elnöke automatikusan a tanácsot is irányítja. Fulcová javaslatát Harabin ellenezte, ami nem meglepő, hiszen két hónappal ezelőtt éppen ő írta ki a mai napra a választást. Harabin szerint a szavazás elhalasztása elfogadhatatlan. „A bírói hatalom nem engedhet a politikai követeléseknek” – indokolta álláspontját az LB elnöke.

A tanács megszakította a nyilvános ülést, hogy eldöntse, megválaszthatják-e az LB elnökét, majd ezt a döntést egy háromtagú testületre bízták. A bizottságban helyet kaptak mindhárom jelölt támogatói, a szavazás megtartásáról a Rudolf Čirč, Jozef Maruščák és Ján Vanko bírákból álló testület dönthetett volna. Nem vállalták azonban a felelősséget, csak a jelölések jogosságát vizsgálták. Végül a tanács szavazással döntött arról, hogy megtartják a választást.

A legfőbb bírónak legalább 10 voksot kell megszereznie a 18 tagú tanácsban. Ha ez az első körben senkinek nem sikerül, akkor az első két legeredményesebb jelölt jut a második fordulóba. Az elsőben csak 16-an szavazhatnak, mivel Harabin és Bajánková is tagja a tanácsnak, a másodikban viszont – ha ők ketten jutnak tovább – már mind a 18 tag leadhatja voksát. A legkisebb esélye a független bíró Ďurišovának volt, várható volt azonban, hogy egyik jelölt sem szerzi meg a szükséges voksokat az első fordulóban. A másodikban az elemzők több esélyt adtak Jana Bajánkovának. Ha a második kör is sikertelen, akkor 120 napon belül új választást kell tartani új jelöltekkel, vagyis Harabin már nem indulhat. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?