Ez az autó lehet a szlovákiai magyar családok számára a legjobb a választás

Jogger
Nice |

A koronavírus-járványnak, de a félvezetőhiány okozta válságnak is vannak vesztesei és nyertesei. Az utóbbi csoportba sorolandó kétség kívül a Dacia, amely továbbra is olyan autókat tud a piacra dobni, amelyeket az átlagemberek a nehezebb gazdasági helyzetben is megengedhetnek maguknak, mindezt úgy, hogy már a minőség terén sem kell különösebb kompromisszumokat kötni. Ennek mintapéldája az új Dacia Jogger, amely a márka első, s egyben a nálunk kapható legolcsóbb hétszemélyes családi járgánya.

Az emberek lassan kezdik megszokni, hogy a Dacia már régen nem az a kiszámíthatatlan és rossz minőségű román autó, mint ahogy az korábban a köztudatban élt. Attól még talán messze vagyunk, hogy a Daciát az emberek francia és ne román márkának vegyék, amit viszont a közösségi portálokon található kommentárokból látni, hogy már határozottan többségben vannak a pozitív hozzászólások. Ehhez nagyban hozzájárult a Duster, amely az elmúlt években hatalmas fejlődésen esett át. Jó minőségű, teljesen vállalható SUV lett belőle, amely a nehezebb tereptől sem ódzkodik, s amely még mindig a legolcsóbb 4x4-es meghajtású modellnek számít a piacon. Ezt követte a tavaly bemutatott új Sandero, tehát sorozatban a második olyan Dacia, amely óriási meglepetést okozott nekem a minőség és a vezetési élmény terén. Ezért is érdekelt, mennyire tudja tartani a korábbi modellek diktálta tempót a márka új családi járgánya, a Jogger, melynek nemzetközi tesztelésére a francia Riviérán, Nice környékén került sor, ami mondjuk ki őszintén, kicsit szokatlan hely, tekintettel arra, hogy egy olcsóbb Daciáról van szó. Másrészt a szervezők számára a legfontosabb szempont a tesztutak tervezésénél rendszerint az, hogy olyan helyszínt válasszanak, ahol minimális az esélye annak, hogy rossz idő lesz és esni fog. De hát térjünk a lényegre, tehát az autóra.

A dizájn

A Joggert először még tavaly ősszel láttam, a müncheni autószalonon tartott világbemutatója során, és már akkor meglepett a merész, modern dizájnja. Egy hétszemélyes, családcentrikus autónál ugyanis a tervezők lehetőségei korlátozottak. A forma, a belső tér úgymond adott, hiszen a lényeg, hogy a lehető legtöbb ember és holmi elférjen az autóban, s ezt nem mindig sikerül izgalmas vonalvezetéssel társítani. A Dacia viszont most az egyszer mintha megtalálta volna az egyensúlyt a praktikum és az attraktív külső között. A Jogger szerintem kifejezetten szép autó lett, s ha a képekről lehet ez nem is jön le teljesen, elhihetik, hogy ha élőben meglátják, meglepődnek a magabiztos megjelenésén. Az autó nemcsak elölről, hanem hátulról is egyedi, néha olyan benyomásom volt – főleg az autó farát látván – , mintha a tervezők a Volvótól merítettek volna inspirációt.

A tetőn található moduláris tetőrudak nemcsak jól néznek ki, kihangsúlyozva a Jogger robusztus megjelenését, hanem praktikusak is. Pillanatok alatt elfordíthatják őket, minek köszönhetően hosszabb tárgyakat vagy egy tetőcsomagtartót is roppant egyszerűen felszerelhetnek, ezt pedig egy családi autó tulajdonosai különösen értékelni fogják. Egyébként a tetőrudak teherbírása 80 kiló.

A belső tér

Oldalról nézve nyilvánvaló, hogy az autó hátsó része magasabb, mint az elülső. Nem véletlenül, hiszen az utastérben a székeket nézőtér-koncepcióban helyezték el, ami annyit jelent, hogy mindegyik sor az előzőhöz képest kicsit magasabban van. Ennek köszönhetően maximalizálták a hátsó sorokban utazók rendelkezésére álló kilátást, de mindezt úgy, hogy a térből nem kellett sokat elvenni. Egyébként nem elhanyagolható információ, hogy a Jogger két hátsó sorában mindegyik üléshez tartozik Izofix gyermekülés-rögzítés, ami a prémiumkategóriás modelleknél sem számít mindig abszolút természetességnek.

Az ülések könnyűek, csupán 10 kilósak, így aránylag könnyen kiemelhetőek az autóból, ha épp nagyobb csomagtérre lenne szükségünk. Biztos olvasnak vagy hallanak majd kritikát arról, hogy a harmadik üléssorba kicsit nehezebb a be- és kiszállás, de ez szerintem szóra sem érdemes. Mármint mutasson nekem valaki egy hétszemélyes autót, ahova a harmadik sorba úgy szállhatnak be, mint a másodikba. Abban is biztos vagyok, hogy hátul az esetek 99 százalékában nem felnőttek, hanem gyerekek fognak ülni, nekik pedig közel sincs szükségük annyi helyre. De ha még felnőttek is kerülnének a harmadik sorba, meglepődnének rajta, milyen tágas tér áll a rendelkezésükre, nemcsak fej-, hanem térdmagasságban is. Komolyan mondom, hogy ez volt a Jogger egyik legnagyobb meglepetése a számomra, ugyanis nem emlékszem, hogy valaha ültem volna olyan autóban, amely a harmadik üléssorban ennyire tágas helyet kínált volna. Le a kalappal. Ráadásul a leghátul utazók kihajthatják az oldalsó ablakot, minek köszönhetően a harmadik sorban a természetes szellőztetésre is van lehetőség.

Az utastérben 24 liter tárolóhelyet találnak, az elülső ülések háttámláján pedig csúsztatható asztalkák vannak, így a gyerekek is kényelmesen maguk elé tudják húzni.

Mivel a Jogger öt- és hétszemélyes változatban is elérhető, eltérő méretek állnak rendelkezésre a csomagtérben. Az ötszemélyes járgány csomagtere alapban 708 liter, a hétszemélyesé 565 liter, illetve +160 liter, ha a harmadik üléssor támláit is felhajtják. A csomagtér teljes befogadóképessége 1819 liter, ami elég arra, hogy kompakt babakocsit vagy gyerekbiciklit szétszerelés nélkül is elvigyenek.

jogger

Ami kimaradt

Természetesen tudatosítani kell, hogy bár a technikusok és a tervezők igyekezete ellenére a Jogger esetében is elsősorban a lehető legalacsonyabb ár a legfontosabb szempont, ezt kompromisszumok nélkül nem igazán lehet elérni. A modellbemutató sajtótájékoztatón a szlovén és lengyel újságírók többször megkérdezték, mikor lesz a Jogger esetében elérhető négykerék-meghajtás, a legmodernebb vezetést elősegítő technológiák, mire a márka képviselői sorra csak azt tudták válaszolni, hogy bizonyára soha. Leginkább azért, mert minden extra pénzbe kerül, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a márka kliensei nem nagyon hajlandóak fölöslegesen sok pénzt elkölteni egy autóra. Elvégre ezt igazolta az automata sebességváltó esete a Dusterrel. Mivel az automata iránt egyszerűen nem volt érdeklődés, hosszú évekre kivonták a modellkínálatból, csak most az aktuális generációval tért ismét vissza, ám az eladott példányok többsége így is kézi váltós. A Jogger esetében a 2023-ban érkező hibridmeghajtású változatához lesz elérhető az automata váltó.

Ugyancsak a költségmegtakarítás része, hogy bár a nappali világítás már alapban LED-technológiával rendelkezik, a távolsági fények továbbra is halogének maradnak.

Voltak, akik arra panaszkodtak, hogy az elülső ülések kétórás vezetés után eléggé kényelmetlenek. Én nem tapasztaltam meg hasonlót, pedig nekem aztán tényleg nagyon érzékeny a hátam és a derekam, tehát igazán nincs mitől tartaniuk, de elismerem, ez is egy olyan dolog, amit mindenkinek saját magának kell kipróbálnia.

Az egyetlen negatívum, ami ugyan apróság, de vezetés közben tényleg zavart, hogy a sofőr helyéről a napellenzőt nagyon nehéz jobb kézzel kihajtani, a tervezők ugyanis a kihajtására szolgáló kivágást bal oldalon helyezték el. Soha nem találkoztam még ilyen problémával, nem is sejtettem, hogy nehézségeim lehetnek a napellenző kihajtásával, de a gyakorlat mégis igazolta, hogy lehetnek. Ezt egyébként nemcsak én, hanem szinte az összes kollégám kifogásolta. Nem mintha nem lehetne bal kézzel kihajtani a napellenzőt, a gond csak azzal van, hogy jobb kézzel szinte végképp nem lehet, ami eléggé zavaró.

Jogger

Az árpolitika

Aki extrákkal telepakolt autóról álmodozik, az ne Daciát vegyen, itt ugyanis a kínálatban is csak a szükséges minimumot fogják megtalálni, ami véleményem szerint teljesen rendben van, hiszen az autó alapára 13 550 euró ötszemélyes kivitelben, a hét-üléses változat 14 250 eurónál kezdődik. A Joggerért még akkor sem fognak 17 400 eurónál többet fizetni, ha az árjegyzék legdrágább modelljét rendelik meg – értelemszerűen az extrának számító kiegészítő felszereltség aztán megdobhatja a végösszeget.

Alapban, Essential felszereltségi szintnél 6 légzsákot, aktív vészfékező rendszert, az emelkedőn való elindulást segítő rendszert, központi zárat, távvezérlésű kulcsot, LED-es nappali világítást, elülső ködlámpákat, sebességszabályozót vagy magasságban állítható volánt is kapnak.

Galéria

A motorkínálat

Az erőforrások válogatása nem fog sok időt igénybe venni, a Jogger ugyanis csak TCe 100 jelölésű motorral rendelhető. Egy egyliteres, háromhengeres motorról van szó, amelyet csak hatgangos kézi váltóval lehet kombinálni. A kínálat része az LPG-meghajtással rendelkező TCe 100 LPG, valamint a tiszta benzinmotor, amely új a Dacia kínálatában. 81 kW (110 LE) teljesítménnyel, 1750 fordulattól elérhető 190 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkezik. Nekem kellemes meglepetést okozott, hiszen a járgánynak kellő dinamikát biztosít még akkor is, ha az autópályán található emelkedőkön néha alá kellett sorolni, hogy ne veszítsen teljesítményéből. Azt, hogy milyen hatással lesz a dinamikára, ha az autóban heten, illetve öten ülnek, megpakolt csomagtartóval, egyelőre nem volt lehetőségem kipróbálni. Az LPG-változat értelemszerűen tovább csökkenti majd az üzemanyagra fordított kiadásokat, így ebben a kivitelben még érdekesebb választás lehet a Jogger a családok számára.

Ami a kényelmet illeti, a járgány ezen a téren is jól teljesített. A kanyargós, szerpintes utakon is élvezet vezetni, meglepően jó a fekvése az úton. Tetszett, hogy a járgány jól hangszigetelt, s az utak egyenetlenségeit is aránylag jól elnyeli. A két hátsó üléssor miatt kicsit korlátozott a kilátás hátra, de ez a hétszemélyes járgányok velejárója.

Összegezve

A Jogger a márka két korábbi, praktikumra alapozott modelljének, a Dokkernek és Logan MPV-nek az utódja. A Dacia szerint a Sandero, a Duster és az elektromos meghajtású Spring után ez lesz a márka negyedik legfontosabb tartópillére.

Sokáig ment a találgatás arról, milyen autó is lesz a Jogger. Hogy az SUV modellekre, vagy inkább a kihalófélben levő MPV-kre fog-e hasonlítani. Végül a kettő egyfajta ötvözete lett, így a Jogger a C szegmensbe sorolandó.

A volánja mögött megtett első néhány kilométer igazolta, hogy a Dacia egyszerűen tudja, hogyan lehet ebben a nehéz gazdasági időszakban is olyan autót a piacra dobni, melynek megvásárlása teljesen észszerű döntés lehet a célközönség, jelen esetben a többgyermekes családok számára. Rendkívül praktikus, megfizethető és még jól is néz ki. Ha ilyen tágas családbarát autó vásárlásán gondolkoznak, várják meg, míg megérkeznek a márkakereskedésekbe az első példányok, és nézzék meg élőben vagy próbálják ki, a Jogger ugyanis tényleg nagy eséllyel pályázik arra, hogy a szlovákiai magyar családok kedvenc járgányává váljon.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?