Általában egy helyen lesz a két voksolás

Pozsony. Jövő hétfőig az összes polgármesternek el kell döntenie, községükben hol lehet majd szavazni a köztársaságielnök-választás és a népszavazás során. Miután az államfő összekötötte a két voksolást, felmerült, hogy kisebb falukban gondot okozhat két választási bizottságot és helyiséget kialakítani.

Pozsony. Jövő hétfőig az összes polgármesternek el kell döntenie, községükben hol lehet majd szavazni a köztársaságielnök-választás és a népszavazás során. Miután az államfő összekötötte a két voksolást, felmerült, hogy kisebb falukban gondot okozhat két választási bizottságot és helyiséget kialakítani. A városokban viszont az jelenthet problémát, hogy a népszavazásról szóló törvény értelmében egy választókörzetbe 2000 polgár tartozhat, az államfőválasztás esetében azonban csak ezren alkothatnak egy körzetet. Ha a polgármester az előbbi esetében nagyobb körzeteket alakít ki – ezáltal helyet spórol, és kevesebb bizottságra van szükség –, akkor a két voksolás körzetei nem fedik egymást, a polgárok pedig nehezebben tájékozódnak a sok körzet között. Robert Kaliňák Smer-képviselő azt sem tartja kizártnak, hogy a kormánypártokkal rokonszenvező polgármesterek szándékosan úgy fogják kialakítani a helyiségeket, hogy a község egyik végében lesz az egyik, a másik végében a másik urna, abban bízva: a népszavazáson ezáltal kevesen vesznek részt, és érvénytelen lesz. A referendumot támogató ellenzéki politikus alig adott hangot aggodalmának, a pozsonyi városrészek polgármesterei azonnal közölték: előzékenyek a polgárokkal szemben, azaz ha lehetséges, ugyanabban az épületben lesz mindkét választási helyiség.

Például Egyházkarcsán sem okoz gondot megszervezni a két szavazást. „Nem értünk egyet azzal, hogy egyszerre lesz a két dolog, de azt hiszem, az itt élő emberek józanul gondolkodnak, és tudják, mit kell tenniük. Egy épületben lesz mindkét urna, ám ennek nincs jelentősége. Tisztában vagyunk azzal, mit jelentenének uniós csatlakozásunk szempontjából az idő előtti választások: ez elriaszthatná a befektetőket, pedig mi ipari parkot szeretnénk létrehozni. Községünk komoly beruházások előtt áll, és egy kormányváltás hosszú távon ártana nekünk. Ezt Egyházkarcsán mindenki tudja” – mondta lapunknak Gódány László, a csallóközi község polgármestere. A Párkány melletti Ebeden sincsenek gondok, mindkét voksolás a kultúrházban lesz. „Egyik helyiségben lesz az egyik, a másikban a másik. Mindkettő esetében egy körzet lesz az egész község. Szerintem ott sincsenek különösebb problémák, ahol esetleg két körzetet alakítanak ki, mert a választások csak ott lehetnek, ahol megfelelő körülményeket lehet biztosítani. Mindenhol óvodák, kultúrházak, iskolák, községi hivatalok jöhetnek számításba, úgyhogy nehéz lenne az egyik helyiséget a falu egyik végében, a másik helyiséget meg a község másik végében kialakítani” – közölte az Új Szóval Nagy Tibor ebedi polgármester. A Galántai járásbeli Vízkelet polgármestere, Halag György érdeklődésünkre leszögezte: a törvény szerint járnak el. „Mindent előkészítünk, amit kell. A két választás egy épületben, ám két különböző helyiségben lesz” – mondta.

Máig az összes községbe postázni kellett a választói igazolványokat azok számára, akik nem lesznek állandó lakhelyükön a szavazás idején. A belügyminisztérium 860 ezret készített elő. Március 14-éig írásban is tájékoztatják a polgárokat a szavazás helyéről és időpontjáról. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?