A megyével nem egyeztettek a vasútról

Pozsony/Nagyszombat. Jelentős pénzt takarítana meg az állam, ha a Pozsony–Dunaszerdahely, Pozsony– Kúty szakaszon a vasúti személyforgalmat nem a Szlovák Vasúttársaság (ŽSSR) hanem a Pozsonyi Regionális Vasúttársaság (BRKS) biztosítaná.

Pozsony/Nagyszombat. Jelentős pénzt takarítana meg az állam, ha a Pozsony–Dunaszerdahely, Pozsony– Kúty szakaszon a vasúti személyforgalmat nem a Szlovák Vasúttársaság (ŽSSR) hanem a Pozsonyi Regionális Vasúttársaság (BRKS) biztosítaná. Jirko Malchárek ANO-képviselő számításai szerint az állami támogatás a jelenlegi 153 korona/vasúti kilométerről 75 koronára csökkenhetne, ami évi 22,05 milliós megtakarítás. Kedvezően fogadta az ANO közlekedési szakértőjének ötletét a Pozsonyi Megyei Önkormányzat, amely 51 százalékban birtokolja a BRKS-t. Roman Filistein, a közlekedési bizottság elnöke azért is tartja jó ötletnek, mert ezzel az önkormányzatok jogkörei szilárdulnának. A Nagyszombati Megyei Önkormányzat illetékesei viszont nem kommentálták az ANO-képviselő beterjesztését. Nyomozásunk eredményeként kiderült, hogy az önkormányzat megyei szakbizottsága és szakosztálya is a sajtóból értesült a javaslatról, annak részleteit senki sem ismeri, pedig a Pozsony–Dunaszerdahely szakasz nagyobb része Nagyszombathoz tartozik. Pázmány Péter, a megyei önkormányzat közlekedési bizottságának elnöke szerint azt kellene tisztázni, kire hárulna és milyen arányban a szerelvények és a pálya karbantartása. „Csak a számok tükrében értékelhetjük a javaslatot” – mondta lapunknak. Jirko Malchárek javaslata meglepte a közlekedési tárcát is. Kikérik a vasúttársaság véleményét, s azután foglalnak állást.

A BRKS Rt.-t azután keltette életre a Pozsonyi Megyei Önkormányzat, hogy a ŽSSR takarékosságra hivatkozva törölt néhány veszteségesnek mondott regionális vasútvonalat a megye területén. Az rt. jelenleg a Záhorská Ves–Zohor és a Zohor– Pozsony vonalon végez személyszállítást. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?