A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN

A bécsi döntőbírósági határozatokat az 1945-ös fegyverszüneti egyezmény hatálytalanította. A háború alatti népmozgások következtében 1945-ben tömegek rekedtek olyan országokban, amelyeknek nem voltak az állampolgárai. Magyarországon az ideiglenes nemzeti kormány már 1945-ben kénytelen volt rendeletet kibocsátani, amely szerint azok, akik a fegyverszüneti egyezmény következtében vesztették el magyar állampolgárságukat, de az állandó lakóhelyük az országban van, a magyar állampolgárokkal tartoztak egy kategóriába. Az 1948-as LX. (2. állampolgársági) törvény az 1945. évi átmeneti rendelkezést törvényi szintre emelte. A bécsi döntésekkel érintett személyeken kívül lehetőséget adott arra is, hogy magyar állampolgárnak ismerjék el azokat, akik az országban bejelentett lakóhellyel rendelkeztek, és Magyarország Trianon előtti határain belül születtek, ha más állampolgárságuk nem volt. Akik „harmadik” országba kerültek, hontalanná váltak, amíg új állampolgárságot nem szereztek. Az 1948. évi LX. törvénycikk lényegében hatálytalanította az 1879-es állampolgársági törvényt. E szerint már csak azt lehetett visszahonosítani, aki elveszítette magyar állampolgárságát. Ettől kezdve a magyar állampolgárság nem a felmenők által a történelmi Magyarország területén való honosság révén egykor megszerzett magyar állampolgárságból eredeztethető, hanem az 1920-tól, illetve az 1947-től érvényes államhatárok által megszabott terület szerinti illetékességből. Vagyis a határokon túl élő magyarok ekkor lettek kizárva a nemzetből. A kettős állampolgárságot a kommunista országok nem ismerték el, és szerződéseket kötöttek a kettős állampolgárság kiküszöbölésére. Magyarország ezeket a szerződéseket 1993-ban egyoldalúan felmondta. Ettől kezdve a határon túlról érkezőket anélkül is honosíthatják, hogy igazolást kérnének az illető ország állampolgári kötelékéből való elbocsátásról. (k)