A helyieket megdöbbentette a tragédia

A tragédia sokkolta a galántai járásbeli község lakosait, akik a sajtóból értesültek a gyilkosságról. A két fiatal csak tavaly költözött Nagymácsédra.Nagymácséd.

A tragédia sokkolta a galántai járásbeli község lakosait, akik a sajtóból értesültek a gyilkosságról. A két fiatal csak tavaly költözött Nagymácsédra.

Nagymácséd. Értesüléseink szerint Ján Kuciak nyáron jelentkezett be a nagymácsédi községi hivatalban, a férfinak állandó, barátnőjének átmenetei lakhelye volt a faluban. Egy régebbi, a központtól távolabb eső lakótelepen, csöndes, nyugodt utcán álló családi házat vásároltak meg és azt renoválták.

A helyiek elmondták, hogy nem ismerték őket, de a szomszédokkal és az utcában élő lakosokkal barátságosak voltak, igyekeztek beilleszkedni a közösségbe. Templomba is jártak, idén tavasszal összeházasodtak volna.

A rendőrség vasárnap érkezett Kuciak házához azt követően, hogy barátnője, Martina édesanyja nem tudta telefonon elérni a lányát. Amikor az egyenruhások megérkeztek a helyszínre, az ablakon keresztül egy embert láttak a földön feküdni, így azonnal hívták a mentőket és tűzoltókat. Miután beléptek a házba, kiderült, hogy mindkettőjüket agyonlőtték. Jánt mellkasán érte egy találat, Martinát a fején. Az, hogy pontosan mikor végezték ki őket, tegnapi lapzártánkig nem derült ki, a gyilkosság valamikor csütörtök és vasárnap között történt. Az sem nyilvánvaló, miért nem hiányzott senkinek a két fiatal három napon át.

A községben biztonsági kamerarendszer működik, a rendőrség ezeket a felvételeket is vizsgálja. Az utcát, ahol Kuciakék háza volt, illetve a környékét eltorlaszolták, csak az állandó lakhellyel rendelkező személyeket engedték be. Pontosan nem tudni, hogy meddig tart a helyszínelés. A falu szélén található utca a határban ér véget, előfordulhat, hogy a tettes nem az összekötő utakon, hanem más útvonalon közelítette meg a házat. (béva, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?