Mégsem lesz nyugdíjemelés januártól

Pozsony. A Koalíciós Tanács októberi döntése ellenére várhatóan sem januárban, sem februárban nem emelkednek a nyugdíjak. A kormánypártok az MKP javaslatára beleegyeztek abba, hogy tekintettel a januári drasztikus áremelésekre, ugyan kisebb mértékben, de emelkedjen a nyugdíj.

Pozsony. A Koalíciós Tanács októberi döntése ellenére várhatóan sem januárban, sem februárban nem emelkednek a nyugdíjak. A kormánypártok az MKP javaslatára beleegyeztek abba, hogy tekintettel a januári drasztikus áremelésekre, ugyan kisebb mértékben, de emelkedjen a nyugdíj. A végrehajtás a szociális minisztérium és a Szociális Biztosító hatásköre, ám a két intézmény még nem lépett ez ügyben. „A nyugdíjemelésről a kormánynak és a parlamentnek kell döntenie, a Koalíciós Tanács határozatának a biztosítóra nézve semmilyen közvetlen hatása nincs. A nyugdíjakat a törvényben meghatározott módon és időpontban kell emelni” – mondta lapunknak Rudolf Križan, a biztosító igazgatóhelyettese.

„A kérdés csak a Koalíciós Tanács szintjén merült fel, sem a miniszter, sem a kormány nem foglalkozott vele – erősítette meg lapunknak Peter Húska, a szociális tárca szóvivője. – A nyugdíjak várhatóan júliustól emelkednek, számításaink szerint mintegy 8 százalékkal.” A kormánypártok abban állapodtak meg, hogy februárban 3-4 százalékos emelés lenne, így a nyugdíjemelés nem róna pluszköltséget a biztosítóra. František Halmeš, az intézmény igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy a biztosító megvalósíthatónak tartja ezt.

A Koalíciós Tanács döntésének végrehajtása a szociális minisztérium feladata – állítja Gyurovszky László építésügyi miniszter. „A korábbi emelésről döntés született azzal, hogy a megvalósítás részleteit a szociális tárca dolgozza ki – mondta lapunknak. – Az MKP elnöksége javasolja, hogy a Koalíciós Tanács december 1-jén tárgyalja újra a kérdést, mivel az SDKÚ – a korábbi döntés végrehajtásáért felelős párt – nem teljesítette a határozat végrehajtását.” A szociális minisztérium illetékeseit nem sikerült elérni, Ľudovít Kaník miniszter Michal Horváth államtitkárnak, a Szociális Biztosító igazgatójának és a parlament szociális bizottsága tagjainak kíséretében a héten Chilében tanulmányozza az ottani nyugdíjrendszert. (lpj)

Havi 500-1200 korona pluszkiadás

A 2004 elején életbe lépő földgáz-, víz-, villany- és csatornadíj-emelés, továbbá az áfa-kulcs 14-ről 19 százalékra történő emelése havonta 500 és 1200 korona közti havi többletkiadással jár háztartásonként, attól függően, mekkora lakásban élnek, mekkora az energiafogyasztásuk és mennyi élelmiszert vásárolnak. Ezen belül, ha csak az élelmiszereket vizsgáljuk, átlag 130–140 korona közti többletkiadás várható. A felsoroltak együttesen komoly anyagi csapást jelenthetnek, ugyanis a nyugdíjasok többsége nem rendelkezik tartalékkal, az átlagos havi öregségi nyugdíj csupán 6500 korona. A jelenlegi előrejelzések szerint 2004. júliusától 500-550 korona közötti nyugdíjemelésre van kilátás, ebből mintegy 300 koronát kellett volna már januártól, legkésőbb februártól folyósítani. (só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?