Kötetlen Médiahajó

Budapest. Idén is megrendezték a politikusok, közéleti személyiségek és a sajtó képviselőinek kötetlen találkozóját. A tegnapi – sorrendben már tizenkettedik – Médiahajó vendége volt Medgyessy Péter miniszterelnök is.

Budapest. Idén is megrendezték a politikusok, közéleti személyiségek és a sajtó képviselőinek kötetlen találkozóját. A tegnapi – sorrendben már tizenkettedik – Médiahajó vendége volt Medgyessy Péter miniszterelnök is. Kovács László külügyminiszter az MKP jó választási szereplése kapcsán megjegyezte: az eredmény a szlovák nemzetiségűek szavazatainak is köszönhető, akiknek a bizalmát kiegyensúlyozott, nyugodt, európai stílusú politizálással nyerte el az MKP. Mint mondta, ez a stílus a célra vezető; demagóg szólamokkal, harcias kijelentésekkel, konfrontatív magatartással időszakosan sikereket lehet ugyan elérni, eredményt azonban nem. A Médiahajó határon túli magyarokkal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára közölte: bevált a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Állandó Értekezlet mechanizmusa. Kijelentette: nem fog csökkenni a támogatások összege, az azonban, hogy mikor és mennyire növelhetők, a magyar gazdaság állapotának figyelembevételével dönthető el. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke eredményesnek nevezte pártja kormányzati szerepvállalását. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy jelentős különbség van az utóbbi két év, azaz a kormányzat külső támogatása, valamint az 1996 és 2000 közötti időszak között, amikor részt vett a koalícióban az RMDSZ. Szerinte az elmúlt két év volt eredményesebb. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?