Kinek éri meg a 2. pillér##2#

Pozsony. A férfiaknak 40 éves kor felett, a nőknek 35 év felett nem éri meg átlépni a kétpilléres nyugdíjrendszerbe. „Elemzéseink azt mutatják, hogy a kétpilléres rendszer előnyös, de csak a fiatalabb és középkorú korosztályok számára” – mondta lapunknak Ľudovít Ódor, a pénzügyminisztérium pénzpolitikai intézetének (IFP) igazgatója.

Természetesen mindenkinek saját viszonyait és lehetőségeit kell figyelembe vennie, de azok, akik nem ismerik ki magukat a pénzügyi folyamatokban, a nők esetében harmincöt, férfiak esetében negyven éves kor felett inkább maradjanak a régi, egypilléres rendszerben. A két nem közti különbséget a második pillérbe fizetett öszszeg örökölhetőségével magyarázza az igazgató. „A statisztikai adatok alapján a férfiak esetében kétszer akkora a valószínűsége, hogy nem érik meg a nyugdíjas kort, mint a nőknél” – mondta Ódor.

Az elemzés figyelembe veszi azt is, hogy a következő 20-30 évben a bérek gyorsabban nőnek majd, így a Szociális Biztosító magasabb nyugdíjat tud fizetni. „Rövid távon előnyösebb az egypilléres rendszer, a második pillér előnyei csak egy-két évtized múltán mutatkoznak meg” – véli Ódor. A kezdeti időszakban a nyugdíjalapok hozamát befolyásolhatja a korona erősödése is, mivel ha külföldi értékpapírokba fektetnek, a hozamot csökkentheti az erősödő korona. A környező országok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a nyugdíjalapok csak kis mértékben fektetnek külföldi papírokba, a pénzt jórészt hazai állampapírokban tartják.

Ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy az első pillérre vonatkozó szabályozás változhat, elsősorban arra kell számítani, hogy a nyugdíjkorhatár tovább – legalább 65 évre – emelkedik. Az idősebbek alacsonyabb hozamra számíthatnak amiatt is, hogy 15 évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt már csak a kisebb kockázattal járó, így alacsonyabb hozamot biztosító nyugdíjalapokat választhatják. Azok, akik többet szeretnének megtudni várható nyugdíjukról és a részletesebb információk alapján akarnak dönteni a két rendszer között, keressék fel a pénzügyminisztérium honlapját. A www.finance.gov.sk honlapon jövő héttől működik az úgynevezett „nyugdíjszámológép”, mely testre szabott tanácsot ad az érdeklődőknek. (lpj)

Az egy- és a kétpilléres rendszer

Egypilléres rendszer

Előnyök:

magasabb nyugdíj azok számára, akiknek 20 évnél kevesebb van hátra a nyugdíjig

pontosan meghatározható nyugdíj

a várható nyugdíjak a reálbérek arányában emelkednek – kivédi az inflációt

Hátrányok:

hosszútávon alacsonyabb növekedés

fennáll a rendszer módosításának veszélye – politikai rizikó

a bérek – és így a nyugdíjak – emelkedése a gazdaság teljesítőképességétől függ

Kétpilléres rendszer

Előnyök:

hosszútávon magasabb hozam

több befektetési lehetőség

megoszlik a kockázat a két rendszer között

a megtakarítás a biztosított tulajdona, így örökölhető

Hátrányok:

a következő években várható gazdasági növekedés nem mutatkozik meg a hozamon

bizonytalan a hozam nagysága

a vártnál magasabb infláció a megtakarítás értékvesztését eredményezheti

forrás: IFP

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?