Kampány vagy kampánycsend?

Pozsony. Nem nyilatkozhatnak a választásokon induló politikusok a Szlovák Rádió magyar adásában, így gyakorlatilag eltűnt a politika a Pátria rádióból.
Bárdos Gyula (MKP), a parlament médiabizottságának tagja szerint óriási tévedés összekeverni a kampányt a kampánycsenddel.

Pozsony. Nem nyilatkozhatnak a választásokon induló politikusok a Szlovák Rádió magyar adásában, így gyakorlatilag eltűnt a politika a Pátria rádióból.

Bárdos Gyula (MKP), a parlament médiabizottságának tagja szerint óriási tévedés összekeverni a kampányt a kampánycsenddel. „Furcsának tartom ezt az eljárást, nem tudom minek tulajdonítani. Az, hogy a pártlistákon induló politikusok nem szólalhatnak meg a közszolgálati médiában, csak a kampánycsend idejére vonatkozik. Miniszterek, államtitkárok útjáról, tevékenységéről be kellene számolnia a rádiónak” – mondta az Új Szónak Bárdos Gyula, aki szerint a választójogi törvényben sincs ilyen kitétel. Az MKP frakcióvezetője érti, hogy most egy kicsit óvatosak a rádió vezetői, de úgy érzi, a kelleténél jobban működik az öncenzúra. A törvény szerinte sem határozza meg egyértelműen a közszolgálati rádió szerepét a kampány idején, azonban lapunk kérdésére azt sem zárta ki, hogy egyesek a saját posztjukat féltik a Szlovák Rádióban.

Nagy Ildikó, a rádiótanács tagja szerint a választójogi törvény önkényes magyarázatáról van szó. „A rádió vezetése elfogadott egy határozatot, mely szerint heti két kerekasztal-beszélgetésben adnak teret a pártoknak, hogy vitatkozzanak, ennek elégnek kell lennie, ezért más műsorokban nem foglalkozhatnak a pártok ígéreteivel.” Nagy Ildikó is egyetért azzal, hogy a közszolgálati rádió vezetői összekeverik a kampány időszakát a kampánycsenddel.

A közszolgálati rádióban megalakult egy testület, amely felügyeli a választásokkal kapcsolatos műsorokat, ez döntött a többek szerint furcsa eljárásról. Papp Sándor, a Pátria főszerkesztője fontosnak tartotta volna, hogy a magyar adásban is teret kapjanak a pártok vezetői, hogy ők is közvetíthessenek kerekasztal-beszélgetéseket. Saját szavai szerint csak akkor lett volna tagja ennek a „választási bizottságnak”, ha a magyar adásban is lettek volna választási kerekasztalok és pártok reklámjai. „Erre igény sem volt, legalábbis engem egyetlen párt sem keresett meg ez ügyben, így a rádióban egyedül maradtam ezzel a nézetemmel” – mondta lapunknak Papp, akitől megtudtuk, ha egy sajtótájékoztatón a párt programjáról beszélnek, nem számolnak be az eseményről. „Arról azonban, hogy Szigeti László oktatási államtitkár a lemondását fontolgatja, természetesen hírt adunk” – nyilatkozta az Új Szónak a Pátria főszerkesztője, hozzátéve, azok is szerepelhetnek a magyar adásban, akik indulnak valamelyik listán, ha nem pártjukat propagálják. „Például Kvarda József is mesélt a gombaszögi fesztiválról” – mondta lapunknak Papp Sándor.

Természetesen szerettük volna megkérdezni a Szlovák Rádió központi igazgatóját is, Jaroslav Rezník azonban szabadságon van. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?