Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Peter Súlovskýt elnöknek tartó csoportja tegnap elfoglalta a párt pozsonyi székházát.
Ismét áll a bál az SNS-ben
Az új vezetés közölte, még szerda este, közjegyző jelenlétében jutott be, mindenről pontos leltárt készítettek, s a közeljövőben át akarják világítani a párt eddigi gazdálkodását.
Ján Slota, akit a párt másik fele tart elnöknek, az egészet felháborítónak tartja, szerinte az ügy hátterében Vladimír Palko belügyminiszter és a HZDS áll. A belügyminiszternek és pártjának, a KDH-nak szerinte azért felel meg ez a helyzet, mert így az SNS nem indulhat az Európa parlamenti választásokon, és a KDH megpróbálja elhalászni a nemzeti szavazatokat. A döntést azért sem fogadja el, mivel a bíróság határozatáról ők nem kaptak írásos értesítőt, a levelet szerinte valaki jogtalanul vehette át, valószínűleg Súlovský embere.
A HZDS nevében Igor Žvach utasította vissza a rágalmakat, a szóvivő szerint ha akarnának, se tudnának beleszólni ebbe az ügybe.
Boris Ažaltovič belügyi szóvivő szerint a minisztérium a Pozsonyi Kerületi Bíróság határozata alapján jegyezte be Súlovskýékat, mivel az semmissé nyilvánította a párt 13. és 14. kongresszusát, melyen egyesült az SNS a PSNS-szel, Malíková és Slota kibékült és utóbbit választották pártelnökké. Súlovský egy korábbi közgyűlésen lett megválasztva, ahol a jelenlévők összevesztek, majd az akkori elnök Anna Malíková és támogatói távoztak.
Ján Súlovský tegnap jelezte, a nemzeti párt visszatér eredeti céljaihoz és a nemzeti erők összefogására fog törekedni, köztársaságielnök-jelöltjük pedig Jozef Prokeš lesz. (tasr, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.