Brutális terrorakció Oroszországban

Moszkva. Legalább negyven embert megölt az a robbantás, amelyet egy terrorista csoport hajtott végre egy zsúfolt helyi érdekű vonaton Oroszország észak-kaukázusi részén.

Mentők a véres merénylet színhelyénReuters-fotóMoszkva. Legalább negyven embert megölt az a robbantás, amelyet egy terrorista csoport hajtott végre egy zsúfolt helyi érdekű vonaton Oroszország észak-kaukázusi részén. Az öngyilkos merénylő által működésbe hozott, tíz kilogramm trotilnak megfelelő erejű bomba teljesen szétroncsolta a Minyeralnije Vodiból Kiszlovodszkba tartó villanyvonat második kocsijának felét. Ez akkor történt, amikor az ingázókkal és diákokkal teli szerelvény alig fél kilométernyire hagyta el a Moszkvától 1500 kilométernyire délre lévő Jesszentuki város állomását. A helyszínen 34 utas vesztette életét, míg további hat a kórházba szállítás után halt meg. Jesszentuki, Kiszlovodszk és Pjatyigorszk kórházaiban összesen 146 sérültet ápoltak, két tucatnyian súlyos állapotban voltak.

„A feltételezett kamikaze szétvetett holttestének darabjait megtalálták a roncsok között, lábához kézigránátok voltak erősítve, amelyek azonban nem robbantak fel” – jelentette Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) elnöke Vlagyimir Putyin elnöknek, hozzátéve, hogy a férfit három nő segítette a támadásban. Két nő kiugrott a vagonból még a robbanás előtt, a harmadik azonban, aki irányította őket, olyan súlyos sebeket kapott, hogy nem volt esélye az életben maradásra. Ugyanezen a pályaszakaszon szeptemberben hasonló robbantást követtek el, hét ember életét oltva ki. Putyin elnök kijelentette: a terroristák destabilizálni akarták a helyzetet Oroszországban a vasárnapi választások előtt, de az állampolgárok nem engedik, hogy elérjék céljukat. Putyin egyben a nemzetközi terrorizmushoz sorolta a merényletet. Megfigyelők szerint a véres merénylet két nappal a szavazás előtt már nem befolyásolja az Egységes Oroszország várt győzelmét, sőt még segítheti is a Putyin bázisát alkotó pártot abban, hogy jelentős többségre tegyen szert a parlamentben a kommunistákkal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?