A titkosszolgálat szerint százmilliós csúszópénzeket adnak az agrárágazatban

Pozsony. Már a rendőrség is vizsgálódik a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentése nyomán. A SIS a földművelésügyi tárca egyes, az agrártámogatások odaítéléséről döntő hivatalnokairól azt állította: akár több tízmillió koronával is gazdagodhattak, ha egy-egy vállalkozó javára döntöttek.

Pozsony. Már a rendőrség is vizsgálódik a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentése nyomán. A SIS a földművelésügyi tárca egyes, az agrártámogatások odaítéléséről döntő hivatalnokairól azt állította: akár több tízmillió koronával is gazdagodhattak, ha egy-egy vállalkozó javára döntöttek. A titkosszolgálat szerint egyes személyek akár néhány százmilliós kenőpénzt is zsebre tehettek.

A SIS már 2000-ben figyelmeztette a szaktárcát a támogatások furcsa, szubjektív elbíráláson alapuló odaítélésére, és szigorítást kért. Vladimír Šimko titkosszolgálati szóvivő közölte: a SIS 2000– 2004 között 14 ilyen jelentést adott. A lapunk által az ügyben megkérdezett dél-szlovákiai mezőgazdasági termelők ugyan túlzottnak tartják a kenőpénz nagyságáról szóló híreket, ugyanakkor szinte mindenki hallott olyan esetekről, hogy valakik „a központban” el tudták intézni a támogatást, pedig a járási dotációs bizottság azt nem is javasolta, vagy tartozásaik voltak az állami alapokkal szemben.

A termelők ugyanakkor bántónak nevezték, hogy néhány személy miatt az egész agrártársadalomra árnyék vetődik. A titkosszolgálat rövid időn belül a harmadik állami szerv, amely az agrártámogatási gyakorlat gyenge pontjaira mutatott rá. A pénzügyminisztérium és a számvevőszék ellenőrei is arra a meglátásra jutottak, hogy óriási pénzek vesztek el az ágazatban.

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter egyik első intézkedése a támogatási rendszer átláthatóvá tétele volt, de a rendszert év közben ő sem tudta megváltoztatni. A 2004. január elsejétől érvényes dotációs rendeleteket már a szakhatóságok korábbi figyelmeztetései alapján szigorították, a május 1-jétől hatályos szabályok pedig szinte teljesen kizárják a korrupciót. A termelő ugyanis azt követően jut a pénzhez, hogy hitelt érdemlően (légi felvételek, szúrópróbaszerű ellenőrzések alapján) bizonyította jogosultságát, a minimális támogatási feltételek teljesítését. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?