Szombat óta tudjuk, egy lavór vízben látszott hullámverés keletkezni, amikor bejelentették: párton belüli szavazás dönti majd el, hogy a választásokon továbbra is Mikuláš Dzurinda vezeti-e az SDKÚ-t, vagy pedig a tagság úgy határoz, hogy Ivan Šimko vezetésével próbál minél nagyobb támogatásra szert tenni.
Keresés
Intés után porhintés
Felháborodva utasította vissza pénteken Vladimír Mečiar az amerikai NATO-nagykövet szavait.
Havel utolsó éve bársonyszékben
Václav Havel „államfői” napjai megszámláltattak. A 65 éves cseh köztársasági elnök utolsó évét tölti ebben a magas hivatalban, s a prágai Hradzsin urának mandátuma 2003. február 2-én végérvényesen lejár.
A poklot is tűrő baktérium
A Pyrolobus fumarii baktérium egyedülálló tulajdonsága, hogy képes életben maradni még pokoli körülmények között is. Öt évvel ezelőtt az Alvin kutató-tengeralattjáró fedezte fel a baktériumot 3,5 kilométer mélységben a Közép-Atlanti-hátságon.
A szalmonella gyors kimutatása
Kaliforniai tudósok olyan új módszert fejlesztettek ki a szalmonella azonosítására, amely az eddigi 12 hétig tartó vizsgálat helyett csak néhány órát vesz igénybe. Közismert, hogy a nyers tojást tartalmazó ételektől szalmonella-fertőzést kaphatunk, amely esetenként súlyos megbetegedéshez is vezethet.
Újabb HIV-vírus fajtát fedeztek fel
A HIV-vírus újabb fajtáját fedezték fel majmok szervezetében francia kutatók. A SIVgsn névre keresztelt új immunhiányos vírust 19 foltos orrú majom szervezetében regisztrálták Kamerunban.
A Tyrannosaurus nem volt sprintkirály
Ellentétben azzal, ahogyan némely hollywoodi filmben ábrázolják őket, a kétlábú dinoszauruszok, mint amilyen a Tyrannosaurus is volt, a valóságban gyatra futók voltak. Legalábbis ezt állapítja meg két amerikai kutató a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett írásában.
Öngyógyító ablakok
Egy forradalmian új műanyag egymás után többször is ki tudja javítani a rajta keletkezett töréseket. A kemény és átlátszó anyag akkor tudja meggyógyítani önmagát, ha óvatosan felmelegítik, majd lehűtik.
Armageddon-elhárítás
Bármikor újra bekövetkezhet egy olyan katasztrófa, mint hatvanöt millió évvel ezelőtt, amikor egy Földnek ütköző aszteroida elpusztította az élővilág zömét.
Próbaúton a sofőr nélküli taxi
Cardiff. Sofőr nélküli minitaxi indult próbaútra Angliában. Az ULTra névre keresztelt személyszállító kapszula forradalmasíthatja a tömegközlekedést. A négyszemélyes járművet a Bristoli Egyetem kutatója, Martin Lowson fejlesztette ki, aki az amerikai Apollo-programban is részt vett.