SDKÚ: erőből erőcske

Szombat óta tudjuk, egy lavór vízben látszott hullámverés keletkezni, amikor bejelentették: párton belüli szavazás dönti majd el, hogy a választásokon továbbra is Mikuláš Dzurinda vezeti-e az SDKÚ-t, vagy pedig a tagság úgy határoz, hogy Ivan Šimko vezetésével próbál minél nagyobb támogatásra szert tenni. A borúlátók váltig állították, a belügyminiszter csak a demokrácia látszatáért lépett ringbe, hogy senki se állíthassa: egy jelölt „közül“ lehet választani. Ha így történt, akkor ez a politikai bravúr az SDKÚ legfelsőbb vezetését minősíti. Az optimisták feltételezése szerint a vokscédulára a változtatás szándékával írták fel Šimko nevét. Ha ennek a feltételezésnek adunk hitelt, és még hozzászámítjuk a Dzurinda-Šimko párbaj eredményét (65:35 százalék a miniszterelnök javára), akkor a párttagság minőségéről indokolt nagyon lesajnálóan vélekedni. Hajszál híján minősített többséget elérni párton belüli előválasztáson? Ez csak úgy értelmezhető, hogy az a 2500 párttag, aki úgy döntött, ahogy döntött, feledte, mit ígért a párt által delegált miniszterelnök-jelölt, és ebből mit valósított meg. Arra már gondolni se mer az ember, hogy a 2500 SDKÚ-tag, nyilván a párt elitjének kétharmada, nemcsak helyzetismeretből bukott meg, hanem létbizonytalanságban is szenved. Más szóval: egszisztenciáját kb. 1600 döntéshozó csak annak köszönheti, hogy ahhoz a párthoz tartozik, amelynek miniszterelnök a vezetője.

Šimko belügyminiszter seprűje meglehetősen söpört. Még nem tudjuk, hogy a korábbinál több zsiványt fognak-e el, több nagystílű alagútépítőt fülelnek-e le, és biztonságosabbá válik-e az alkonyat utáni séta. Az új belügyminiszter intézkedéseit figyelő kis- és középfőnökök azonban annyit már megállapíthatnak, hogy ahol Šimko főnökként megjelenik, ott inogni kezdenek a hivatali íróasztalok mögötti karosszékek. Az SDK Dzurinda vezetésével impozáns támogatottságú pártból olyan politikai erőcskévé, olyan SDKÚ-vá alakult át, amelyről ma már az se mondható el, hogy „10 százalékos“. Pedig korábban mennyit évődtünk a „10 százalékos pártok“ rovására!

Nem szivárogtatták ki, hogy a párton belüli előválasztáson a 35 százalékhoz tartozók közül kimondta-e valaki, változtatni kell, mert Dzurinda elkopott, és ráadásul a belpolitikában (ami az általános választásokon a voksolók fő befolyásolója) vallott kudarcot. A csodaváró 65 százalék a miniszterelnökkel együtt legfeljebb már csak abban bízhat, hogy Mečiar a Nyugat számára elfogadhatatlan. Aki így érvel, legfeljebb kínjában teszi.