Bécs. A Somogy megyei Bárdudvarnokot kényszerű mozdulatlanságra ítélték, s erről az a két osztrák tehet, aki az 1200 lelket számláló falu csaknem egészének tulajdonosa – írta tegnap az APA osztrák hírügynökség Forintos Lászlóra, a falu polgármesterére hivatkozva.
Keresés
Nem zárolt számlák?
Pozsony. A Horizont Slovakia valószínűleg még mindig kezelheti a számláin levő pénzösszegeket, mert Marián Kardoš, a társaság szóvivője nem tud arról, hogy a számlákat zárolták volna.
Emberi jogi jelentés: Magyarországon súlyos gondok vannak
A magyar kormány általánosságban tiszteletben tartotta polgárainak emberi jogait, de néhány területen súlyos problémák vannak - állapította meg az amerikai külügyminisztérium, az emberi jogok világméretű helyzetéről készült jelentésének Magyarországot taglaló fejezetében.
A Washington Post szerint Bush az MSZP-nek drukkol
"Több, korábban kommunista európai ország, amely most partnerként sorakozik az Egyesült Államok mellett, sokak számára kezd kellemetlennek látszani Washingtonban" - írta hétfői számában a The Washington Post.
Komlós Juci is a Nemzet Színésze lett
Komlós Jucit választották a Nemzet Színészének az elismerő cím birtokosai hétfői ülésükön. A Jászai Mari-díjas érdemes művészt egyhangúlag ajánlották a kitüntető címre az elhunyt Lukács Margit helyére. Komlós Juci 1919-ben született Szabadkán.
Atomtámadástól tart az Egyesült Államok
Amerikai lapértesülés szerint tavaly októberben a hírszerzés olyan figyelmeztetést küldött a kormányügynökségek egy szűk csoportjának, hogy az al-Kaida terroristái egy tíz kilotonnás, az orosz nukleáris arzenálból származó nukleáris robbanófejet akarnak New York-ba csempészni, hogy ott a szeptember
Németh: beláthatatlan következményekkel járna az Orbán-Nastase megállapodás felmondása
A rendkívül jól alakuló magyar-román kapcsolatrendszert beláthatatlan módon befolyásolhatná az, ha sikerülne valóra váltani az Orbán-Nastase nyilatkozat felmondásáról szóló kampányígéreteket - vélekedett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára hétfőn Budapesten.
Marihuánát tett a rendőr ételébe a vicces szakács
Őrizetbe vettek egy minnesotai éttermi dolgozót, aki tréfából marihuánát csempészett a náluk étkező rendőr taco-jába. Joe Spark rendőrjárőr elmondása szerint épp nekikészült az ízletes ebéd elfogyasztásának a Taco John's in Little Canada gyorsbüfében, mikor megérezte, hogy valami bűzlik.
Erős földrengés Afganisztánban
Ötven ember meghalt és mintegy százan eltűntek a Richter-skála szerint 7,2 erősségű földrengésben Afganisztánban. Az Afganisztán északi részét sújtó erős rengést követő földcsuszamlások a Szamangán tartománybeli Tahdi Rusztum körzetben két falut elsodortak.
Cicciolina összegyűjtötte a kopogtatócédulákat
Már összegyűjtötték az induláshoz minimálisan szükséges ajánlószelvényeket Cicciolina számára. Ennek ellenére még tovább gyűjtik a szelvényeket, mert attól tartanak, hogy sok a rosszul kitöltött, ezért érvénytelen példány. Hamarosan Cicciolina is hivatalos képviselőjelölt lehet.