Nem zárolt számlák?

Pozsony. A Horizont Slovakia valószínűleg még mindig kezelheti a számláin levő pénzösszegeket, mert Marián Kardoš, a társaság szóvivője nem tud arról, hogy a számlákat zárolták volna.

Szezám, tárulj! Gombnyomásra. Somogyi Tibor felvétele Kardoš ezzel arra a hírre reagált, hogy a legfőbb ügyészség utasítást adott a számlakezelési jog megvonására, amiért a BMG Invest 12,2 milliárd korona kárt okozott ügyfeleinek. Stanislav Ryban, a Horizont és a BMG Invest csődjének kivizsgálásával megbízott nyomozók szóvivője nem tudott pontos tájékoztatást adni a számlákkal kapcsolatban. Kardoš arról sem tud, hogy a Horizont nem rendelkezhet az ingatlanvagyonával, mint ahogyan azt Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes múlt vasárnap kilátásba helyezte. Az igazságügyi minisztérium időközben intenzíven dolgozik a Horizont Horvátországban őrizetbe vett két ügyvezetőjének, Vladimír Fruninak és Marián Šebeščáknak a kiadatására vonatkozó kérelmen. Az Interpol nemzetközi elfogatóparancsával együtt a kérelmet is le kell fordítani, s annak alapján dönti majd el a horvát belügyminiszter, kiadják-e Szlovákiának a két személyt. Az igazságügyi tárca már a héten választ remél. Öt betétes az alkotmánybírósághoz fordult pénze visszaszolgáltatásának kérvényével. A beadványhoz a két cég hitelezőinek eddigi találkozóin elfogadott petíciót is csatolták. Tegnap a nemzeti párt támogatásával Pozsonyban is aláírásgyűjtés kezdődött a pórul járt betétesek között. A petícióban az államfő segítségét kérik.

A kassai székhelyű Sporoinvest tegnap ígéretéhez híven újra megnyitotta 22 fiókirodáját, és megkezdte a betéthozamok kifizetését. Boris Šnajdár, a társaság szóvivője szerint a társaságnak elegendő pénze van, a betétek visszafizetése azonban továbbra is szünetel. A Sporoinvest új tulajdonosa, Ľubomír Hořňák vállalkozó, az Elán együttes muzsikusa szerint ugyanis a társaságot a betétek tömges kivonása tönkretenné. A cég új ügyvezetői ma döntenek a hozamok mérsékléséről. A koalíciós tanács mai ülésén a befektetési társaságok csődjéről is szó lesz. Pavol Hamžík pártja azt követeli, hogy a csődbe jutott cégek ügyfeleit legalább abban a mértékben kárpótolják, amekkora összeget a betéteik után adóztak. Hasonló megoldásra a demokratikus baloldal is hajlik, Mikuláš Dzurinda kormányfő azonban elveti ennek lehetőségét. (t, s)Ki a felelős a kialakult helyzetért?

a társaságok ügyfelei 36%

a kormány, mert nem védte meg a klienseket 38%

a betéti társaságok 36%

nem tud véleményt mondani 10%

(a megkérdezettek kétféle választ is adhattak, ezért az arányok összege meghaladja a 100 százalékot)

Forrás: Közügyi Intézet

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?