400 millió eurót kölcsönözne a polgároktól a kormány – az államkötvény jobb befektetés, mint a lekötött betét

befektetés
Pozsony |

Alig három hét múlva már nemcsak a hazai és a külföldi pénzintézetek fektethetnek államkötvényekbe, hanem a lakosság is. Az állam így 400 millió eurót kölcsönözne a polgároktól, amelyért cserébe kedvező feltételeket, valamint jutányosnak tűnő kamatokat kínál.

A nemzetközi piacokon értékesített államkötvények fogalma bizonyára senkinek nem ismeretlen, hiszen a kormány ezen tranzakcióknak köszönhetően finanszírozza az állam működési költségeit. Szlovákiában azonban egy ideje már komoly vita folyik arról, hogy a döntéshozóknak lépéseket kellene tennie azért, hogy diverzifikálják a hitelezők portfólióját. Az átalakítás terve azonban mostanra érett meg. Március 3-án hivatalosan is megkezdődik a lakossági államkötvények értékesítése, amely a tervek szerint március 31-én zárul le, már ha a készlet kitart addig. Kiemelkedő érdeklődés esetén azonban további kötvényeket bocsáthatnak ki. 

Arra egyáltalán nem számítunk, hogy az emberek olyan mennyiségben vásárolnának kötvényeket, hogy az fedezné a teljes államadósságot. Körülbelül 400 millió eurós bevételt várunk

– magyarázta a pénzügyi tárca vezetője, Ladislav Kamenický (Smer).

Befektető és patrióta

Kamenický tájékoztatása szerint a lakosok az általuk preferált időtartamnak megfelelően két kötvény közül választhatnak. A Befektető elnevezést viselő, kétéves kötvény 3 százalékos éves kamatot kínál, míg a négyéves Patrióta kötvény vásárlásakor 3,3 százalékos éves kamatozással számolhatnak az érdeklődők. Ezek a kamatok ugyan magasabbak, mint a bankok által kínált kamatok, de a 2025-re várt inflációnál alacsonyabbak. Az előrejelzések ugyanis 4 százalék körüli inflációt jósolnak, tehát idén még biztosan erősebb lesz a pénzromlás a kötvények hozamánál.

A hozamot évente egyszer fizetik majd ki.

A legnagyobb eltérés más országokhoz képest, ahol a lakosok is vásárolhatnak államkötvényeket, hogy idehaza ezek a kötvények mentesülnek az adók és illetékek alól

– mutatott rá a pénzügyminiszter, aki azt is megjegyezte, a másodlagos piacon történő értékesítés esetén már számolnak fel díjakat, de az adó- és illetékmentesség ebben az esetben is érvényes. Ez az előny akkor veszíti érvényét, ha a kötvényt nem természetes, hanem jogi személy vásárolja meg. 

Főbb számok

A befektetés nagyságát tekintve a határ a csillagos ég, maximális értéket ugyanis nem határoztak meg. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy legalább 1000 euró szükségeltetik ahhoz, ha valaki lakossági államkötvényt vásárolna. 1000 eurós befektetés esetén egyébként évente nagyjából 30, 33 euró ütheti a kötvény tulajdonosának markát attól függően, hogy a Befektető, esetleg a Patrióta kötvény mellett tette le a voksát. 

A kötvények értékesítése egyébként öt hazai bankkal – ČSOB, Szlovák Takarékpénztár, Tatra Bank, UniCredit Bank, VÚB Bank – való együttműködés eredményeként valósul meg. Ami pedig a befektetőket illeti, 18 év felett bármelyik európai uniós állampolgár, így a külföldiek is, vásárolhatnak lakossági államkötvényt. Amennyiben a 18 évnél fiatalabb személyek is kedvet kapnak a vásárláshoz, a törvényes képviselőjük közreműködésével bármikor megtehetik. Nagykorúságukig azonban nem rendelkezhetnek az államköténnyel, csak birtokolhatják azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?