Öngyógyító ablakok

Egy forradalmian új műanyag egymás után többször is ki tudja javítani a rajta keletkezett töréseket. A kemény és átlátszó anyag akkor tudja meggyógyítani önmagát, ha óvatosan felmelegítik, majd lehűtik. Ezt a különleges képességet majd több területen is lehetne alkalmazni, a szilícium chipek védelmétől egészen az öngyógyító ablakokig.

Bár nem ez az első önmagát kijavító műanyag, ez tud először a komponens molekuláiban található atomok között újra erős kapcsolatot létrehozni. A termoplasztikus anyagokat például hővel meglágyítva lehet javítani, de ekkor a hosszú polimer láncok összekuszálódnak a repedés mentén. Más anyagok törésekor a benne található apró csövekből vagy kapszulákból ragasztó távozik, mely megújítja a kémiai kötéseket, de ez többszöri törés után már nem működik.

Fred Wudl, a Kalifornia Egyetem munkatársa kollégáival olyan műanyagot fejlesztett ki, amelynek szobahőmérsékleten olyan a struktúrája, mintha sok tépőzár keveredett volna össze. Százhúsz Celsius fokon a tépőzárak szétválasztódnak, ám lehűtve újra egyesülnek. A tépőzárhoz hasonlító kapcsolatok a molekulák között erős kémiai kötést jelentenek.

Minden egyes molekula több ilyen kötést létesít, melynek eredménye egy sűrűn összekapcsolt hálózat. 120 fokon a kötések közel egyharmada felszakad, így tehát a hő hatására sok ragadós vég keletkezik, amely készen áll arra, hogy újra egyesüljön egymással, és így megszüntessék a repedést.

Egy vékony műanyag lemezt többször is el lehet törni és újra megjavítani, bár egy látható forradás árulkodik majd a törés helyéről, és az anyag fele olyan erős lesz csupán, mint eredetileg. (stop!)