Pozsony. Ma ismét napirendre kerül a parlamentben az ombudsmanról szóló jogszabály kormánytervezete. A civil szervezetek a múlt héten, szinte az utolsó pillanatban több módosító indítvánnyal álltak elő, ezért remélik: Csáky Pál kisebbségi miniszterelnök-helyettes kezdeményezi a vita újbóli megnyitását.
Keresés
Kövér: nem kell új megközelítés
A Márai Sándor Alapítvány vitafóruma keretében holnap a Pokorni Zoltán vezette Fiatal Demokraták Szövetségének alelnöke, Kövér László érkezik Dunaszerdahelyre, hogy a magyarországi választások előtt bemutassa a Fidesz programját..
Vizet találtak a Jupiter egyik holdján
A Nasa a Galileo űrszonda segítségével újabb bizonyítékot talált arra, hogy a Jupiter egyik holdjának felszíne alatt hatalmas óceán rejtőzik. Az űrhajó elsősorban azt a területet vizsgálta meg a Callisto holdon, amely egy nagyobb ütközés hatására benyomódott.
Kárpáti Igaz szó: bizonytalanság a kedvezménytörvény körül
Kárpátalján a magyar lakosság nincs kellőképpen tájékoztatva a jövő év januárjától hatályba lépő kedvezménytörvénnyel kapcsolatos fejleményekről - írja legfrissebb számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó megyei lap.
Playboy-baba felnőtteknek
Mindössze 50 dollárba kerül, alig 40 centiméteres, mégis igazi Playboy-baba. A híres erotikus magazin e miniatűr "játszótársnővel" kedveskedik igazi élményhiányban szenvedő férfiaknak. A "kisasszonyt" ugyan meztelenül szállítják ki a címzettnek, de aki akarja, fel is öltöztetheti.
Tálibellenes benyomulás Kandahárba
A tálibellenes erők hétfőn behatoltak Kandahárba - közölte a katari al-Dzsazíra hírtelevízió meg nem nevezett ellenzéki forrásokra hivatkozva. A városban súlyos harcok törtek ki - idézi a tévét az ANSA olasz hírügynökség. A hírt egyelőre más források nem erősítették meg.
Az ellenzékiek egy kilométerre a kandahári repülőtértől
Kandahár repülőterét egy kilométerre közelítették meg hétfő délelőttig a tálibellenes erők, és arra számítanak, hogy a nap folyamán beveszik a légikikötőt.
A magyaroknak Orbán Viktor és a posztkommunisták között kell választani
A Die Presse című konzervatív bécsi lap hétfőn Bognár Péter terjedelmes cikkét közölte "A magyaroknak Orbán Viktor és a posztkommunisták között kell választani" címmel.
Inkább a bevásárlás, mint a szex
A hongkongiak többsége inkább bevásárol, mint szeretkezik, azok közül pedig akikben néha mégis testi vágy ébred, minden ötödik az irodát tartja a legmegfelelőbb szextetthelynek - derül ki egy felmérésből.
Húsz évre elég öngyilkos merénylő
A negyedszáz izraeli hétvégi haláláért felelős Hamásznak elegendő önkéntese van, hogy az elkövetkező húsz évben folyamatosan öngyilkos merényleteket hajthasson végre – állította damaszkuszi nyilatkozatában szervezet egyik vezetője.