Kárpáti Igaz szó: bizonytalanság a kedvezménytörvény körül

Kárpátalján a magyar lakosság nincs kellőképpen tájékoztatva a jövő év januárjától hatályba lépő kedvezménytörvénnyel kapcsolatos fejleményekről - írja legfrissebb számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó megyei lap.

Kárpátalján a magyar lakosság nincs kellőképpen tájékoztatva a jövő év januárjától hatályba lépő kedvezménytörvénnyel kapcsolatos fejleményekről - írja legfrissebb számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó megyei lap.
Cikkében Kőszeghy Elemér, a lap felelős szerkesztője a többi között megállapítja: nem tudni, hol lesznek felállítva az ajánlóbizottságok irodái, ezeknek hány alkalmazottjuk lesz, s még az sem világos, kikből, milyen szervezetekből áll majd az ajánlóbizottság.
A szerző mindazonáltal elismeri, hogy tud a kedvezménytörvényről folyó konzultációkról, megbeszélésekről, ám hiányolja az ezekről szóló kárpátaljai sajtóhíreket és - mint fogalmaz - az illetékes személy által tett nyilatkozatokat. Szerinte Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban az ottani illetékes szervek, szervezetek igencsak fontosnak tartják a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos helyzet ismertetését. Ugyanakkor Bukarest és Pozsony akadékoskodása meggátolhatja a jogszabály alkalmazását a kisebb létszámú határon túli magyar közösségek körében is, mivel a jogszabály egy és oszthatatlan - véli az újság.
A kedvezménytörvény körüli bizonytalanságra hivatkozva a szerző rámutat: a törvény alanyai a szomszédos országokban nem tudják, hová forduljanak kételyeikkel, s azzal sincsenek tisztában, mit nyújt majd nekik a magyarigazolvány, ráadásul nem tudható, hogy a magyarországi választási kampány nem fokozza-e le ügyüket a másod- és harmadrangú kérdések szintjére.
Írását a megyei lap munkatársa azzal fejezi be, hogy a kedvezménytörvényben célul kitűzött lelki és némi anyagi biztonság helyett a hatályba lépés közeledtével alattomosan mindinkább a - mint fogalmaz - státusbizonytalanság hódít teret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?