Inkább a bevásárlás, mint a szex

A hongkongiak többsége inkább bevásárol, mint szeretkezik, azok közül pedig akikben néha mégis testi vágy ébred, minden ötödik az irodát tartja a legmegfelelőbb szextetthelynek - derül ki egy felmérésből.

A hongkongiak többsége inkább bevásárol, mint szeretkezik, azok közül pedig akikben néha mégis testi vágy ébred, minden ötödik az irodát tartja a legmegfelelőbb szextetthelynek - derül ki egy felmérésből.
Az óvszereket forgalmazó Durex SSL Healthcare cégnek a szexualitás kérdésével foglalkozó évi jelentése szerint a hongkongiaknak csupán három százaléka tartja a nemi aktust a gyönyör legkívánatosabb forrásának, s azt messze a bevásárlás okozta örömök mögé sorolja.
Az egykori brit gyarmaton megkérdezettek mintegy 20 százaléka a hivatalt tartja a szeretkezés legalkalmasabb színhelyének, 17 százalékuk pedig a tengerpartot.
Eleanor Mok Vai-ting, az SSL Healthcare igazgatónője szerint az adatok arra mutatnak rá, hogy a hongkongiak túl sokat dolgoznak.
"Így gondolkodnak: +az egész napot a hivatalomban kell töltenem, jobb tehát, ha ott szeretkezhetem, s azután folytathatom a munkámat+" - mondta a South China Morning Post című lapnak. "Az emberek többsége túlórázik, ráadásul szombaton és vasárnap is dolgozik. Ha pedig végre van egy szabad órája, szívesebben jár tanfolyamra vagy a barátait meglátogatni" - tette hozzá.
A felmérés szerint a hongkongiak átlagosan évente 63 alkalommal szeretkeznek. Tavaly ez a szám még 84 volt. Náluk ritkábban - évente 36 alkalommal - csak a japánok bújnak ágyba szeretkezési célból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?