2024 bajnoka a Selye-gimi csapata
Somorjáról Komáromba tart a gimikosárlabda

Dél-szlovákiai kosarasbástyákba látogat egymás után a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága: a lányok somorjai tornája után a fiúk ismét Komáromban találkoznak. Május 6-án 7 iskola küld csapatot a sorozat idei második mérkőzéssorozatára.
Paraska István, a házigazda Selye János Gimnázium testnevelőtanára lapunknak elmondta, hogy akárcsak tavaly, idén is sikeres tornát akarnak szervezni, s mivel szinte ugyanaz a csapatuk lép pályára, mint egy évvel korábban, címvédőként ismét elsőségre számíthat.
„Bízom a fiúkban, hogy megvédik legutóbbi bajnoki címüket.
Vannak igazolt kosarasaink is, s ha nem lesz sérült, akkor idén is megnyerhetik a tornát.
A lényeg azonban az, hogy újra találkozzanak a szlovákiai magyar gimnazista fiúk, sportoljanak, ismerkedjenek, közelebb kerüljenek egymáshoz – ezúttal a kosarak alatt” – tette hozzá.
Két csoportban indul a bajnokság, az egyik a városi sportcsarnokban, a másik a Selye János Egyetem tornatermében zajlik, majd a helyosztók következnek.
A mezőny: Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony; Madách Imre Gimnázium, Somorja; Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely; Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely; Mariánum Egyházi Iskolaközpont, Komárom; Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat és Selye János Gimnázium, Komárom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.