Tálibellenes benyomulás Kandahárba

A tálibellenes erők hétfőn behatoltak Kandahárba - közölte a katari al-Dzsazíra hírtelevízió meg nem nevezett ellenzéki forrásokra hivatkozva. A városban súlyos harcok törtek ki - idézi a tévét az ANSA olasz hírügynökség. A hírt egyelőre más források nem erősítették meg.

A tálibellenes erők hétfőn behatoltak Kandahárba - közölte a katari al-Dzsazíra hírtelevízió meg nem nevezett ellenzéki forrásokra hivatkozva. A városban súlyos harcok törtek ki - idézi a tévét az ANSA olasz hírügynökség. A hírt egyelőre más források nem erősítették meg.
Ellenzéki erők éjszaka és reggel is folytatott heves harcok után behatoltak a kandahári repülőtér területére. Egy pastu törzsi csoport állítólag elfoglalt egy tornyot a repülőtér szomszédságában, és eltökélten nyomul előre. Egy másik pastu alakulat vezetője elmondta: értesülései szerint Kandahárban az al-Kaida "kemény magja" fegyverekkel tartja vissza a már demoralizálódott tálib csapatokat az önkéntes megadástól.
Hadzsi Hakszár molla, volt tálib belügyminiszter-helyettes úgy véli, hogy Mohammed Omar molla tisztában van sorsával, ezért a megadás vagy a fogságba esés helyett valóban az utolsó leheletig tartó harcot választja. "Pontosan tudja, hogy az amerikaiak - harcban vagy harcon kívül - mindenképpen megölik őt" - közölte a molla, aki még november 13-án, az Északi Szövetség kabuli bevonulásakor adta meg magát.
A molla értesülései szerint egyébként Gazni városában megadta magát az iszlám rendőrség hírszerzési főnöke is. A mérsékeltnek tekintett tálib politikus meggyőződése, hogy a mazari-sarifi fogolylázadás leverése csak erősítette a Kandahárt védő tálibok és önkéntes külföldi harcosok ellenállását, hiszen a fegyverletételnek ezek után nincs esélye.
Peter Kessler, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője szerint Kandahár tartományt naponta mintegy 2000 ember hagyja el, és a múlt hét óta erősödő bombázások elől elmenekültek közül eddig 8000-en érkeztek Pakisztánba. Az ostromlott városból jött afgánok káoszról, hatalmas pusztításokról számoltak be.
Emberjogi szervezetek, köztük a Human Rights Watch aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a tálibok polgári személyeket használnak védőpajzsul az ellenük irányuló támadásokban: civil városrészekbe és mecsetekbe húzódnak vissza, ezzel ártatlan embereket szolgáltatva ki az amerikai bombázásoknak.
A Nemzetközi Vöröskereszt információi szerint Mazari-Sarif és Kunduz környékén több mint 3000 tálib foglyot tartanak fogságban az Északi Szövetség katonái.
Amerikai bombázók hétfőn ismételten támadták a Dzsalálábád közelében, a hegyekben fekvő Tora Bora bázist, megölve 58 személyt. Az Oszama bin Laden rejtekhelyének gyanított tábor elfoglalására helikopterek húsztagú amerikai különleges alakulatot szállítottak a régióba - jelentette az AIP afgán hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?