Kevés kellemesebb dolog van a világon, mint az ajándékba kapott új könyvek lassú becserkészése a karácsonyfa tövében: tapintás, szimatolás, lapozgatás, majd a borító, fülszöveg és tartalomjegyzék lassú, módszeres, de mégsem görcsös tanulmányozása.
Keresés
Hibrid versenymotoré a díj
A Toyota Supra HV-R hibrid versenyautó már tavaly júliusban történelmet írt azzal, hogy megnyerte a tokachi-i 24 órás versenyt. Az év végi értékelések során újabb sikert ért el: erőforrása megkapta az Év Versenymotorja díjat.
Szeretik a Hyundait!
Kiválóan szerepeltek a Hyundai márkájú gépkocsik a világszerte egyre több országban végzett úgynevezett elégedettségi felméréseken.
Chevrolet Captiva Sport – látványos dekorációkkal
A GM hivatalosan is jelentős piaci sikernek könyvelte el, hogy 2006-os premierje óta közel 50 ezer példányban kelt el az első európai Chevrolet szabadidő-autó, a Captiva.
Új sztrádadíjak és egyéb változások külföldön
Az új év csaknem valamennyi környező országban kisebb-nagyobb változásokat hozott az autósok számára. Ezeket tekintjük át az alábbiakban, elsősorban a sztrádahasználati díjak módosulására irányítva a figyelmet.
Dodge Viper: A második nemzedék
A „Viperát”, ezt az őserejű, hamisítatlanul amerikai sportkocsit annak ellenére nevezhetjük autólegendának, hogy alig hat éve gyártják. Tanulmányként 2000-ben, szériakész változatban – tízhengeres, 8,3 literes, 506 lóerős motorral – 2002-ben mutatkozott be.
Volkswagen Cross Golf 1.4 TSI: Mindent a szemnek
A „felfújt” Golfnak is nevezett Golf Plus alapjaira épülő típusváltozatról van szó, amely a Cross Polónál már bevált recept alapján készül. Ez egyben azt is jelzi, hogy szó nincs terepjáróról, sőt még csak a crossovernek nevezett új divattípusról sem; az autó ezekre csupán néhány külső stílusjegyben emlékeztet.
A gyerek azért különleges, mert nem tud más lenni
Szervusztok. Nagyon örülök, hogy találkoztam veletek. Anélkül nehéz lett volna visszamennem először Franciaországba és a következő állomáshelyemre, Athénba.
Olvasnak-e egyáltalán a fiatalok, és ha igen, mit?
Bizonyára mindenki egyetért velem abban, hogy a gyerekek olvasási kedve, a könyvek iránti érdeklődése és a későbbi olvasási szokások elsősorban a szülői házban alakulnak ki, de nem szabad elfeledkeznünk az iskola és a könyvtárak szerepéről, felelősségéről sem.
Philip Roth: Exit Ghost
Minden jel arra mutat, hogy hosszú évtizedek után Philip Roth olvasói kénytelenek szembenézni egyik kedvenc hősük, Nathan Zuckerman halálával. Roth eddig utolsó, 2007 őszén megjelent vékonyka regénye ebben a sorozatban a kilencedik és egyben az utolsó Zuckerman-regény.