Szokatlanul tarka autókonvoj indult el június 5-én délelőtt a zsolnai KIA gyár udvaráról. A 16 darab cee’d típusú gépkocsi mindegyike a labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő országok zászlaját, illetve címereit viselte.
Keresés
Sokaknak még ma is vakrepülés az autóvásárlás
Bármennyire kibűvölt is az előzetes információszerzés lehetősége, még mindig sok a képzavar és a téves elképzelés az autóvásárlással kapcsolatban – röviden így összegezhetnénk a magyarországi Autóválasztó internetes portál mini közvélemény-kutatásának eredményeit.
Subaru Justy: Gazdag szereltség, kis fogyasztás
A Subaru név hallatán a legtöbben a raliversenyeken elért sikerekre, és/vagy a pokolian erős 4x4-es Imprezákra gondolnak. Pedig a rangos japán márka olyasmit is kínál, mint például a 3,61 méter hosszú, ugyanakkor kizárólag ötajtós Justy, amely a hazai piacon is kapható.
Kia Sportage 2.0 CRDi EX: Egy átlagos „szabadidős”
Amikor – vagy másfél évtizeddel ezelőtt – ennek az autónak az első generációját teszteltük, megéltünk egy-két furcsaságot. Az összkerékhajtás kapcsolásához például meg kellett állnunk, pár centivel hátratolatnunk, majd egy speciális kulccsal átállítanunk az elülső kerékagyakat. Picit körülményes volt a dolog, főleg egy dagonya kellős közepén.
Szicília fénye
Virágözön februárban, citrom- és narancsfák bódító illata, az Etna nyári hópalástja, a palermói maffia – elsőre ilyesmik jutnak eszünkbe a Földközi-tenger legnagyobb szigetéről, Szicíliáról.
Duba Gyula életművének legsajátosabb jellemzői, dióhéjban (rövidítve)
Duba Gyulát kicsi korától állatok vették körül, úgymint: kutyák, macskák, madarak – és sok más egyéb állat.
A helyi s az egyetemes
Rendes körülmények között, egyszer, valamikor, igazából Talamon Alfonznak kellett volna megkapnia egy majdani Duba Gyula-díjat.
De Niro, a fodrász
Ez a szöveg nem feltétlenül az, aminek látszik. Nehéz eldönteni, kiknek is szól valójában. Születésének apropója a Neil Gaiman regénye alapján készült Csillagpor című film két jelenete, és a köztük lévő kapcsolat érzékelése.
Michael Jackson – Thriller 25
Aki a 80-as és 90-es években nőtt fel, ismeri Michael Jackson nevét, de legfőképpen zenéjét. Igaz, hogy a vasfüggönyön innen menő nyugati zenéhez jutni nem volt könnyű, hacsak nem rögzítettük a dalokat a magyar vagy osztrák rádióállomásokból.
A Parafhoz
Amikor 2004-ben elkezdődtek jelen kötet munkálatai, még nem sejthettük, hogy egy több mint hároméves projekt elé nézünk. Ahogyan az sem volt tudható, hogy a 2007-es év Juhász R. József művészi pályafutásában sok szempontból kitüntetett jelentő?ségű lesz.