A Parafhoz

Amikor 2004-ben elkezdődtek jelen kötet munkálatai, még nem sejthettük, hogy egy több mint hároméves projekt elé nézünk. Ahogyan az sem volt tudható, hogy a 2007-es év Juhász R. József művészi pályafutásában sok szempontból kitüntetett jelentő?ségű lesz. A számos ide sorolható esemény közül talán a legfontosabb a His Master’s Voice – Egy lehetséges múlt című kiállítás létrejötte volt. Ezzel ugyanis egy olyan többtényezős szemléletváltás vette kezdetét Rokkó művészetében, mely joggal tekinthető az életművön belüli periódushatárnak.

Értelemszerűen kötetünk ennek a fordulatnak még nem elemezheti a következményeit, hiszen egy éppen történő, még beláthatatlan kimenetelű jelenségről van szó. Mivel azonban a performanszokról szóló fejezetek utalnak erre a tapasztalatra, ez egyben azt is jelzi, hogy a Paraf maga is egyfajta töréspontban helyezkedik el: áttekinti a 2008-ig tartó időszak fejleményeit, és felvillantja egy újabb kezdet lehetőségét. Ez a sajátos pozíció szerencsésnek mondható, mivel kijelöli monográfiánk funkcióját és megjelenési időpontjának kontextusát.

Ebben a különleges szituációban az előszó nem vállalkozna arra, hogy kibontsa a szóba kerülő művek interpretációinak értelemirányait és azok előfeltevéseit (ezt az adott fejezetekben remélhetőleg megteszik maguk az elemzések). Másrészt egy ilyen jellegű többszerzős munka eleve sejteti a megközelítés többszempontúságát, s nem is törekedtünk arra, hogy mindenáron korlátozzuk az így termelődő nyitottságot. Amire viszont ráirányítaná a figyelmet jelen előszó, az a kötet címének játéktere.

Valószínűleg a paraf jelölő első ránézésre talányosnak, konkretizálhatatlannak és idegennek tűnik. A szó elsődleges jelentése kézjegy, mely a teljes névaláírással ellentétben az identitás töredezettségét idézheti fel (ahogyan kb. ezt teszi a Rokkó művésznév is a Juhász József polgári névvel szemben). Ugyanakkor e jelölőben fellelhető para előtag – mint később látni fogjuk – a szóba kerülő művészeti pálya szempontjából nagyon is beszédes, hiszen azokra a paratevékenységekre utalhat, melyek nagyban meghatározták Rokkó gondolkodásmódját, még ha nem azonosíthatók is vele maradéktalanul.

Természetesen a paraf mindemellett olyan retorikai tartományokat, eljárásokat is jelölhet (pl. parafrázis, parabola, paradoxon), melyekkel szintén megközelíthető az adott korpusz némely rétege. Másrészt ilyen formában a paraf szócsonkításként hat, ez viszont Juhász R. József költészetével kerülhet kapcsolatba, amennyiben a szerző lírájában megfigyelhető egy ilyen jellegű írásmód. Végeredményben tehát a paraf olyan konkrét jelölt nélküli jelölő, melyre másként utalnak vissza különféle művészeti kezdeményezések, tevékenységi formák.

Ha ezek után az olvasónak olyan érzése támadna, hogy a paraf biztosan jelent még valamit, akkor feltétlenül érdemes továbblapoznia, hogy az értelmezés során felfedezhesse a mondottak között „saját” kézjegyét. Ha viszont arra gondol, hogy a paraf valószínűleg nem jelent semmit, akkor pedig azért érdemes továbbolvasnia, hogy vitába szállhasson azon értelmezéseinkkel, melyeket nem ír alá. Mindkét esetben a monográfia tárgyának megközelíthetősége – ami, parabázissal élve, lehet paraf is meg nem is – fog újabb szempontokkal gazdagodni, s ez minden bizonnyal így is van rendjén. Hiszen ahogy egy szabad vers, egy vizuális költemény vagy egy performansz sem lehet lezárt struktúra, úgy a Paraf is kiegészítésre, továbbfűzésre szo?rul…

(PARAF. Juhász R. József költészetéről és performanszairól. Ráció Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, Aktuális avantgárd 20., Budapest, 2008, 160 old.)