Madagaszkár királya és a leszármazottak

Nyughatatlan természetű, legendás világjárónk a kalandokban és kalandorokban bővelkedő 18. század egyik legmerészebb és legeredetibb alakja volt. Mondhatnánk akár a magyar Cook kapitánynak is, mivel a híres angol felfedezőt hét évvel megelőzve – európaiként! – elsőként hajózott át a Csendes-óceán északi részén.

Benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric – teljes nevén feltehetően Benyovszky Móric Ágoston Lajos – a szlovákiai Verbón született 1741-ben, bár egykoron a fél világ csekély bizonyító erővel alátámasztott forrásokra hivatkozva úgy tartotta, hogy 1746-ban látta meg a napvilágot. Apja Benyovszky Sámuel lovassági tábornok volt a császári-királyi hadseregnél, anyja báró Révay Róza. Tizennégy éves korától katonáskodott, ezalatt rokonai kisemmizték vagyonából. Miután Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő lázadás gyanújával megfosztotta címeitől és birtokaitól, nagybátyja lengyelországi birtokán telepedett le. 1767-ben már a lengyel nemesek oldalán harcol az orosz megszállók ellen, majd rövidesen fogságba esik. Bár Kijevből, majd Kazanyból még valahogy megszökött, ő lesz az első magyar, akit politikai okokból száműztek Szibériába, és a rabok „halálösvényén” gyalog, majd kutyaszánon tette meg a hosszú utat Kamcsatkára. Ott – többek között intelligenciájával, jólneveltségével és „kommunikációs képességeivel” – elnyeri a kormányzó bizalmát, majd lázadást szervez. Rabtársaival közös memoranduma – tizennyolc évvel a nagy francia forradalom előtt – a modern kori történelem első fogalmazványa az emberi jogokról és szabadságról. Persze, írt ő mást is a rabságban: megalkotta Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását.

Vitorlás hajón sikerül megszöknie, eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kurill-szigetek után Formosa, tehát a mai Tajvan következik. Végül Alaszka és Japán partjai mentén hajózva 1771 őszén eljut a kínai Macaóba, majd Madagaszkárra, ahol a bennszülött törzsek 1776-ban ampanszakabává, vagyis királlyá választják. Innét még visszatér a Magyar Királyságba, lehetséges, hogy nem is hiába, mivel a Habsburg-uralkodónő például államalapító és -fejlesztő érdemei elismeréséül 1778-ban Bécsben kelt oklevelében magyar grófi rangra emeli. (Mária Teréziának azt ajánlotta, hogy építsen tengeri kikötőt Fiumébe, vagyis a mai Rijekába, de csak körülbelül száz év múltán, az Osztrák–Magyar Monarchia idején lett Fiume Európa legforgalmasabb magyar kikötője.) Megjárja Angliát is, majd Amerikába hajózik, ahol az amerikai nemzet alapító atyái közül Benjamin Franklin és George Washington is szárnyai alá veszik, amikor madagaszkári amerikai jelenlét kialakításáról tárgyal velük.

Egy brazíliai megálló után 1785-ben újra Madagaszkár felé veszi az irányt. Meg is érkezik, a hűséges bennszülöttek segítségével folytatja a sziget modernizálását, építkezésekbe feccöli a pénzét. 1786. május 23-án (vagy 24-én) azonban életét veszti a franciákkal vívott csatában, negyvenéves korában. Sírját elnyelte a trópusi őserdő.

Benyovszky Móric igazi világfi kalandor volt, tudjuk ezt onnan is, hogy másfél évvel a halála után még arról írt az egyik varsói napiújság, hogy „a híres magyar báró Benyovszky, akiről annyiszor mondták, hogy meghalt”, éppen Bécsben tartózkodik, ahova Isztambulból érkezett. Benyovszky ekkor azonban már nem volt életben, a hír minden bizonnyal kacsa lehetett – alakja kétszáz-kétszázötven év múltán is sokunkat babonáz meg.

Vera és a Móricok

Benyovszky Móricné, Lukácso­vich Veronika kutatta-tartotta szem­mel a hatalmas Benyovszky-családfa szinte az egész világra kiterjedő ágait, időnként belegabalyodva a rokoni kapcsolatok szövevényébe. Budai lakásában teljes falat töltöttek meg a leszármazottak bekeretezett képmásai, fotói, ezenkívül értékes feljegyzéseit is tovább adhatta az utókornak. Az „Utazónak” – így említette híres ősüket vagy csak az első Móricként, hogy meg lehessen különböztetni a hasonló nevű utódoktól – négy gyermekéből csak két lánya maradt életben. Miután férjhez mentek, egyenes ágon kihalt a család. Szerencsére volt egy öccse (a tizenhárom testvér közül ők ketten szereztek grófi címet), aki fiúutódokat nemzett, akik közül az egyik a saját unokatestvérét vezette oltár elé. „Ebből a frigyből született apósom apja, Benyovszky Lajos, aki viszont elvette az egyenes ágból származó Ocskay Erzsébetet. Ilyen kalandos utón került vissza, egyenesbe, a családnevünk. Legidősebb fia, II. Móric gróf Batthyány Lujzát vette feleségül, két fiuk született: III. Móric, az én férjem, illetve Pál, aki 1956-ban kiment Amerikába” – mesélte nekem, amikor interjút készíthettem vele. Mint mondta, neki magának két gyermeke született: Éva lánya és a fia, IV. Móric. Akkor, amikor legutóbb beszéltünk, már szintén egy – immáron az ötödik – Móric vitte tovább a nagy felfedező nevét.

Az utódok örököltek valamit az ősüktől? – kérdeztem Verát, aki 1950-ben ment feleségül az éppen „aktuális” Benyovszky Mórichoz. „Egyebek között a nyelvtudást. Férjem, aki 1924-ben, Budapesten született és 2002-ben, az év utolsó előtti napján hunyt el, gépészmérnök volt és szinkrontolmács. Ausztrália kivételével bejárta az egész világot, miniszterek, kormánydelegációk kíséretében – annak ellenére, hogy a származása nem volt jó ajánlólevél. Anyósomat, aki földbirtokos volt Zala megyében, minden vagyonától megfosztották. Zalacsányi kastélyukat is elvették, szűkös négyes albérletben húztuk meg magunkat, de nyelvekre tanította az unokáit. Éva lányomtól, amikor felvételizett a német tannyelvű iskolába, megkérdezték, hogy ki volt Benyovszky? Az édesapám! – vágta rá. Akkor még semmit sem tudott híres őséről” – mesélte Vera, aki már 2016 óta szintén nincsen velünk.

Éva az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának földrajz- és térképész szakán diplomázott, térképszerkesztőként dolgozott a Kartográfiai Vállalatnál. Jelenleg nyugdíjas. Férje, Szűcs Ágoston István villamosmérnök, sokáig a budapesti Szent István-bazilika gondnoka és a Vitézi Rend tagja volt, tavaly hunyt el. Mind a három fiuk felvette a Benyovszky nevet: az 1982-ben született Ágoston informatikus, az 1983-ban született Zsombor jogász, az 1986-ban született Domonkos képzőművész lett. „Hamarosan végzek a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a doktori képzésemet folytatom” – újságolja a sűrű, barna hajú és jóképű Benyovszky-Szűcs Domonkos, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőművészként, majd képzőművésztanárként szerzett felsőfokú diplomát.

Vera fia, aki a negyedikként viseli a Móric nevet, informatikai rendszerek tervezője volt. Az ő fia, V. Móric bankreferens lett, a lánya, Marcsi meg közgazdasági egyetemet végzett, majd az évfolyamtársához ment feleségül. Amikor először hallottam róluk, mindketten bankban dolgoztak, s már dédunokával ajándékozták meg Verát.

A családot mindvégig összefogó nagymama imádta az unokáit: okosak, jól neveltek, keményen dolgoznak. Csak Domonkos új festményeivel nincs túlságosan megelégedve, szerinte túl modernek, mesélte egyszer. „Ő igazi életművész, legjobban ő hasonlít a nagy ősére” – állapította meg.

Milyen volt Benyovszky?

Kézzel írt, hasznos feljegyzéseket készített, még azokban az időkben, amikor Mária Terézia, majd „kalapos királyként” ismert fia, II. József ült az osztrákok, magyarok és csehek trónján. Ezeket a szövegeket használta fel Jókai Mór, sőt a franciák is, nem is adják ki a kezükből az eredeti szöveget. Nem lehet véletlen, hogy a reformkor és a kiegyezés nagy romantikus szerzője felfigyelt Benyovszky kalandos sorsára, hiszen manapság úgy vélik sokan, hogy Móric gróf sokszor túlzott az emlékirataiban, amelyek mai szemmel túlságosan romantikusak és fantasztikusak. Egyedül a madagaszkári naplóját sikerült megszereznie a hazai Benyovszky Társaságnak, amely 2005-ben, majd 2006-ban könyvként meg is jelentette. A madagaszkári francia telepek sorsáról írt feljegyzéseknek ekkor azonban már megágyazott a Benyovszky Móric madagaszkári jegyzőkönyve, 1772–1776 című kötet, amelyet a budapesti Kossuth Kiadó jelentetett meg, csodálatos kiadásban – nem is véletlen, hogy Az év legszebb magyar könyve elismerésben részesült.

A kalandor egyik hajónaplóját Angliában őrzik, ehhez sem lehet hozzáférni. Ha hiszünk a memoárjának, akkor minden percét kihasználta rövid életének. Betegeket gyógyított, alkímiával foglalkozott, és az ő agyában született meg az is, hogy miként lehetne hajóval eljutni a Vág folyótól az egykori Fiuméig.  Sajnos kevés tárgy maradt utána. Élhetnek-e még más leszármazottak az ismerteken kívül? – fordultam egyszer Verához, akit volt, hogy a Balatonnál kerestem fel. „Meg mernék rá esküdni – felelte. – Kamcsatkán állítólag gyengéd szálak fűzték egy bizonyos Atanáziához, őt emlékirataiban is megemlíti. Egyébként nős volt: egy szász nőt vett feleségül, akit Madagaszkárra is kivitetett. A francia királyi udvarban pedig hárfázni tanította Marie Antoinette-et” – folytatta, megemlítve, hogy tőle, Mária Terézia francia királynévá lett gyermekétől kapott hárfát a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.

Sokszoros vérfrissítéssel örök kedvenc maradt

Bár a híres-neves Móric gróf élete tele volt érdekességgel és máig dúskál a rejtélyekben, lehet búvárkodni a családban is, mert olyanok is beletartoztak a széles rokonságba, mint Zrínyi Ilona, Báthory Erzsébet vagy éppen a Batthyány família. Benyovszky kalandokban gazdag életét sokan feldolgozták: készült róla opera, zenés táncjáték és Vivát, Benyovszky! címmel szlovák–magyar tévésorozat, amelyben a szlovák Jozef Adamovič keltette életre (mások mellett Bujtor István is feltűnt benne). Eredményesen őrzi emlékét itthon és a világban a Benyovszky Emléktársaság, székhelyük hol máshol lehetne, mint a budapesti Benyovszky Móric utca 10. házszám alatt. A központnak helyet adó épület oldalán háromnyelvű emléktábla hívja fel a figyelmet a nagy magyar utazóra: franciául, magyarul és a Madagaszkáron beszélt nyelven, malgasul.

Járt-e valaki a családból a Madagaszkári Köztársaságban, ezen az Indiai-óceánon fekvő szigetországban? – kérdeztem Verát. „Senki! – vágta rá. – Régi vágyunk, de messze van, az odautazásunk sokba kerül” – mondta sok-sok évvel ezelőtt. Minden bizonnyal örülne, ha tudná, hogy 2017-ben egy francia író, Jean-Christophe Rufin Vad tengereken címmel regényt írt az életéről (a fikcióval színezett, ám korabeli dokumentumokon alapuló életregény 2019-ben magyarul is megjelent, a Francia Akadémia tagjává választott szerző még Budapesten is népszerűsítette a munkáját), 2021-et Benyovszky-emlékévnek nyilvánították, amelynek részeként – a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság, a Benyovszky Emlékév Szervező Bizottsága és a Benyovszky Társaság megbízásából – Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó korábbi vezetője, szobrászművész bronzból készített portrészobrot a sztárunkról. „Szobra máshol nem is áll Benyovszky Móricnak, csak itt, a pesti Elnök utcánál. Sőt már a tér is az ő nevét viseli” – állapítja meg Benyovszky-Szűcs Domonkos. Arra a kérdésemre, hogy sikerült-e az unokáknak eljutnia Madagaszkárra és tudtak-e virágot tenni a fővárosban, Antananarivóban található Benyovszky utcában a világjáró ősük háromnyelvű emléktáblájára, szintén a fiatal képzőművész válaszol. „A madagaszkári út még várat magára, de öröm látni, hogy egyre több ismerősünk küld szelfit onnan, úgyhogy ami késik, nem múlik!”

(A szerző köszönetet mond Navarrai Mészáros Mártonnak a cikk létrejöttéhez nyújtott segítségért.)