Dvortsák Viktor és a szlovjákkérdés

A kérdés tisztázásához egészen a 19. század második feléig kell visszanyúlni. Ekkor jelent meg ugyanis az első irodalmi mű, amely a keletszlovák mozgalom egyik alapját képező nyelvjárásban, vagyis sárosi szlovák dialektusban íródott. A sárosi szlovák nyelvjárás (szlovákul šariščina) elsősorban hangzása és szókészlete alapján tért el a 19. század utolsó harmadára irodalmi nyelvvé alakult középszlovák nyelvjárástól. A šariš­činát a szlovák és a magyar nyelvészeti szakirodalom a keletszlovák dialektusokhoz sorolta, ide tartozott a sze­pesi, az abaúji és a zempléni szlovák nyelvjárás is. Kászonyi Ferenc, a Horthy-korban tevékenykedő miniszteri tanácsos szerint e nyelvjárás egyfajta átmenetet képezett a szlovák, a lengyel, a kárpátaljai ruszin és az ukrán nyelv között, és a történelmi Magyarország északi és északkeleti régiójában, Abaúj-Torna, Zemplén, Ung, Szepes, Sáros vármegyében volt honos.

A 20. század elején a sárosi nyelvjárást beszélők elsősorban nyelvükben különböztek a nyugatszlovák régióban élő szlovákságtól, saját magukat pedig szlovjáknak nevezték. Ráadásul a keleti vármegyék nem tudtak a szlovák nemzeti mozgalom törekvéseivel azonosuló szlovák intelligenciát kitermelni. Ezekben a vármegyékben is létezett szlovák intelligencia, de nagyrészt magyar érzelműek voltak, a magyar államhoz voltak hűek, és nem keresték a kapcsolatot a cseh irányba politizáló szlovák elittel. Ebből kifolyólag az önálló szlovják (szlovákul slovjak) identitás kialakításában rejlő potenciál a 19. század utolsó harmadától a magyar kormány figyelmét is felkeltette.

Dvortsák irodalmi munkássága

Trianon után a revízióra törekvő magyar politikusok segítő partnerre találtak Dvortsák Viktorban, az egykori Sáros vármegyei levéltárosban. Dvortsák életpályája különös példája a korabeli nemzeti gondolatok közötti útkeresésnek, melyhez a szlovák nemzeti identitás, a korábbi magyarosítás, valamint a hivatalos csehszlovák ideológia teremtette meg a keretet. Ebben a korabeli politikai konstellá­ció­ban Dvortsák sajátos utat választott: arra törekedett, hogy saját népet hozzon létre, és azt identitás­sal is elássa. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy megteremtse az irodalmi nyelvet népe számára. Dvortsák irodalmi munkássága ezért nem értelmezhető a szlovjákkérdés és a magyar revíziós gondolat figyelembe vétele nélkül.

Azt gondolom, Dvortsák szerepét nem lehet leegyszerűsíteni, s egyszerűen propagandistaként tekinteni rá. Véleményem szerint komolyan vette a feladatát, és valóban nemzete létrehozására törekedett, viszont ezt abban a politikai szituációban csak magyar politikai segítséggel és pénzzel lehetett megvalósítani, ezért kompromisszumot volt kénytelen kötni. Dvortsák politikai pályáját és irányultságát a két világháború közötti időszakban meghatározta az a tény, hogy a csehszlovák hatóságok távollétében halálra ítélték államellenes tevékenység miatt. Fő bűne az volt, hogy 1918-ban kikiáltotta a Keletszlovák Népköztársaságot.

Meg kell jegyezni, hogy Dvort­sák irodalmi munkássága nem elhanyagolható teljesítmény. 1910 és 1917 között az Eperjesi Lapok, 1917–18 folyamán az Eperjesi Újság szerkesztője, 1907-től a Naša Zastava újság segédszerkesztője, majd főszerkesztője volt. Ezekbe rendszeresen írt cikkeket, mindig magyar szellemben. Ezzel a magyar vezetés tudatába az úgynevezett szlovják nemzetkoncepció megalkotójaként és sugalmazójaként került be. A Naša Zastavába írt cikkeiben is ebbe az irányba akarta befolyásolni olvasóit. Dvortsák 1916-ban történelem tematikájú könyvet is megjelentetett, amelynek címe Sáros földje 1914–1915. Ebben leírta a cári orosz csapatok pusztításait, vázolta a korabeli viszonyokat a szülőföldjén, továbbá Sáros megye történelmét, falvait és városait is bemutatta. Dvortsák írásaiban folyamatosan amellett érvelt, hogy a nyugati és a keleti szlovákság két különböző nemzet. Ezt megtetézve azt állította, hogy a keleti szlovákok büszkén vallják magukat magyarnak, és mind öltözetükben, mind kultúrájukban a magyarságot tekintik modellnek. Véleménye szerint „a sárosi tótságot" úgy nyelvi, mint faji tekintetben el kell választani a magyarság északnyugati vármegyéiben lakó tótoktól. Számos verset is írt szlovják nyelven, amelyek mind megjelentek kisebb kiadványokban, végül összegyűjtve 1943-ban adta közre őket Vlasc a šerco: verše címmel.

A párizsi évek

1919-ben Dvort­sák Lengyelországba ment, hogy ott szervezze lengyel segítséggel a szlovák ellenállást. Ebben az időszakban több ország között ingázott, Budapesten, Bécsben, Párizsban is feltűnt. 1920 májusában a lengyelországi szlovák emigránsok Varsóban, František Jehlička (Jehlicska Ferenc) vezetésével megalakították a Szlovák Nemzeti Tanácsot, annak alelnöke Dvortsák lett. Mivel a lengyelországi szlovák emigráció nem tudott semmiféle eredményt elérni, Magyarországra helyezte át a működését. Itt 1920-tól egy ciklusra parlamenti képviselő lett, Nyíregyházán szerzett mandátumot.

A következő években Dvortsák széles körű nemzetközi propagandatevékenységet fejtett ki egy Magyarországon belüli „szlovák autonóm állam” létrehozása érdekében, illetve napirenden tartotta a szlovjákkérdést. Kortársai ezen időszakáról a következőképpen emlékeztek meg az Új Nemzedék folyóiratban: „A kitűnő tót költő, aki a Petőfi Társaság tagja, két esztendőn keresztül olyan lelkesen és bátran harcolt Magyarország igazáért Bécsben, Prágában, Varsóban, Rómában, Londonban és Párizsban, hogy ebben csak igen kevesen versenyezhetnek vele a magyarok közül is.”

1920 és 1921 között Dvortsák Párizsba tette át székhelyét, ahol a Párizsi Magyar Egyesület alelnöke, a(z emigráns) Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, a Párizsi Magyar Birkózókar elnöke volt, nem mellesleg pamfletírással foglalkozott. Valószínűleg már a háború előtt kialakult a kapcsolati hálója, amelyet így a magyar revízió szolgálatába állíthatott. Kezdetben szállodában lakott, majd 1924-től Párizs elegáns VII. kerületében, az Avennue de la Bourdonnais 103. alatt volt lakása; állítólag gazdag felesége révén tudta fenntartani ezt az életszínvonalat, vagy meglehet, a magyar diplomácia segítette, ezt utólag már nehéz megállapítani. A kor szokásának megfelelően – az élénk párizsi kávéházi kultúrában – minden magára valamit is adó politikusnak volt törzshelye, és Dvortsák személyében végül is egy volt államelnökről beszélhetünk. A Deux Magots kávéházban találkozott tárgyalópartnereivel, ahol verseit és cikkeit is írta. Franciaország mellett járt az Egyesült Államokban, Rómában, Varsóban, Zürichben is, útjairól rendszeresen beszámol a magyar külügyminisztériumnak küldött jelentéseiben.

Dvortsák a francia Le Rappel újságban 1921-ben írt egy cikket, amely A csehek a tótok nélkül címet viselte. Ebben Csehszlovákiát az új Osztrák–Magyar Monarchiának nevezte, amely elnyomja nemzetiségeit, és dicsérőleg írt Jehlička, Hlinka és a saját szerepéről, ami arra irányult, hogy visszaszerezzék a szlovákok önrendelkezési jogát. A magyar kormány felkérésére, de a szlovákok képviseletében előadásokat tartott a Népszövetségi Ligák Uniójának kongresszusain (az unió a Népszövetség alapeszméinek terjesztésére országonként megalakított egyesületek szövetsége volt – a szerk. megj.), itt elért sikereit mutatja, hogy a genfi népjogi kongresszus negyedik bizottságának elnöki tisztségét is megkapta.

Dvortsák kiválóan írt és beszélt franciául, ami lehetővé tette, hogy párizsi évei alatt kiadhassa a Slovaquie című lapot, amely 1920 szeptemberétől 1939 szeptemberéig jelent meg. A kiadvány a magyarbarát szlovák politikát jelenítette meg és a Csehszlovákia elleni propagandamunka eszköze volt. A kéthetente négy oldalon kiadott periodika a szlovák autonómia gondolatának terjesztését tartotta egyik fő céljának, a lap fejléce is erről tanúskodik („Szlovákia a szlovákoké”). A kiadvány 1200 példányban jelent meg, postai úton terjesztették, nagyon kevés előfizetőnek. Meg kell jegyezni, hogy a csehszlovák titkosszolgálat a lapszámokat igyekezett begyűjteni és felvásárolni, hogy ezzel is akadályozzák a terjesztését.

A Slovaquie számaiba Dvortsák rendszeresen írt vezércikkeket. Ezekben főként a pánszlávizmust, a prágai kormányzat központosító törekvéseit, valamint a Hlinka-féle Szlovák Néppárt szerény eredményeit támadta, utóbbinak szemére vetette, hogy nem képviseli elég határozottan a kormánnyal szemben a szlovák nép érdekeit. A lap az aktuálpolitikai kérdések kapcsán is rendszeresen ostorozta a prágai kormányt, így például a 30-as években szovjetbarátsággal vádolta. Rendszeresen hangsúlyozta a szlovákok etnikai különbözőségét a csehektől, emellett időnként a szlovjákkérdést is felvetette. A célja elsősorban a beneši politika és a trianoni békeszerződés bírálata volt, illetve igyekezett olvasóit és a külföldi hatalmakat is megismertetni a saját álláspontjával.

Dvortsák számos politikai pamfletet is kiadott: a két világháború közötti időszakban magyarul, angolul és franciául mintegy tucatnyi brosúrát, füzetet írt és szerkesztett, hogy egyfajta ellensúlyt képezzen a csehszlovák propagandával szemben. A legtöbb példányban a Revízió és Franciaország című irat jelent meg 1933-ban, magyar és francia nyelven. A kis füzetkében Dvortsák a trianoni béke ellen szólalt fel, és annak káros hatásait elemezte. „Elég ránézni egy térképre, követni a határvonalat, amely egyébként egyáltalán nem végleges, hogy meglássuk azonnal, hogy egyáltalán nem fedi az igazságot.” A franciák, a francia politikusok szerepét is igyekezett mentegetni, illetve azt sugallta az olvasóknak, hogy a francia politika is megbánta a korábban megvont határokat, így azok megváltoztatására újra esélye van Magyarországnak. Szerinte a magyar határok revíziójának az ügye egyáltalán nem reménytelen Franciaországban. Dvortsák szerint „a francia nemzet nobilitása, igazságérzete erősebb minden diplomáciai kapcsolatnál”. A francia politika bizakodó és optimista megközelítése a revíziót illetően a magyar politikusoknak szólt, hiszen ők támogatták kiadványai megjelenését. Magára is utalva a következőket írta: „Felvidéken hontalanná lettem – azóta a nagy francia nemzet vendégszeretetét élvezem, és szabadon kereshetem történeti igazságunkat, bárha egyik-másik szövetségesének nem is tetszik működésem. Kérdem, melyik az a nemzet, amely hasonló esetben ugyanígy járt volna el. Nem egyéni elérzékenyülés, hanem tények megállapítása. Azért vagyok meggyőződve arról, hogy ez az igazán nagy francia nemzet nem vállalhatja a magyar történeti igazsággal szemben a börtönőr szerepét.” Az események utólagos ismeretében ma már tudjuk, hogy a franciák nem látták be a tévedésüket, és nem közeledtek a magyar állásponthoz.

Dvortsák írása további részében a cseh politikusokat igyekezett lejáratni és szalonképtelenné tenni, ezért még egy anekdotát is idéz T. G. Masaryk cseh államelnök fiáról, Jan Masarykról, aki akkoriban londoni nagykövetként szolgálja Csehszlovákiát. Eszerint Londonban egy újságíró megkérdezte Jan Masarykot, miért nem adják meg a szlovákoknak az autonómiát, mire az a következőket felelte: „Minek a tótoknak autonómia, mikor még azt sem tudják, hogy mi a különbség automobil és autonómia között.” Dvortsák ezzel a cseh politikusok szlovákokkal való szembenállást akarta érzékeltetni, illetve azt kívánta kiemelni, mennyire nem veszik komolyan a szlovákság képviselőit és jogait. Dvortsák és a magyar diplomácia célja az volt ebben az időben, hogy ha ez lehetséges, a szlovák autonomista politikusokat megnyerjék a magyar elképzelések támogatására; főleg Andrej Hlinka megnyerése lett volna a cél.

A müncheni válság után

1938-ban a müncheni válsággal, majd a világháború kitörésével Dvortsáknak újból adódott valamelyest játéktere a politikai színtéren. A magyar kormányszervek, majd a Revíziós Liga előbb a csehszlovák állam, később a csehszlovák emigráció bomlasztásának a szándékával vetették be, és írásai is e témakörökben születtek. Jehlička 1939 elején bekövetkezett halála után a még 1933-ban Genfben megalapított Szlovák Nemzeti Tanács vezetése is Dvortsák kezébe került, így ellenvélemény híján saját ideáit és terveit valósíthatta meg. Emiatt 1939-ben Párizsból visszatért Magyarországra, ahol a szlovják mozgalom feltámasztásán dolgozott. A magyar kormány anyagi támogatásával 20 éves szünet után, 1939. szeptember 3-án Kassán újra elindult a Naša Zastava (Zászlónk) című lap, amely hetente kétszer jelent meg. Főszerkesztője Dvortsák Viktor lett.

A lap alapvető célkitűzése a szlovjáknyelv-használat és öntudat erősítése, a keletszlovák nyelv tanítása, illetve bevezetése volt az iskolákban. A cikkek nagy részét Dvortsák maga írta, aki kitűnően verselt szlovják nyelven, és műfordításokat is készített a lapnak (költőként a Petőfi Társaságnak is tagja volt). Dvortsák lapja hasábjain kezdetben támadásba lendült a szlovák politikusok és a szlovákiai lapok Magyarországról szóló írásai ellen, aminek az lett az eredménye, hogy a budapesti szlovák követség folyamatosan tiltakozott a megjelent cikkek miatt. Ullein-Reviczky Antal, a magyar külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője többször is figyelmeztette Dvortsákot, hogy ne közöljön külpolitikai tárgyú cikkeket, és mérsékeltebb hangnemben írjon.

Dvortsák 1943-ban írt himnuszt is a szlovjákok részére, amelyet meg is zenésítettek. Dvortsák úgy látta, ha nemzetet akar teremteni, ha identitással szeretné felruházni, akkor szótárt és himnuszt kell, hogy adjon a népének. A himnusz címe: Szlovjáknak születtem. „Szlovjáknak születtem és szlovjákként is halok meg”, kezdődik s mű szövege, majd a szerző azt hangsúlyozza, hogy a szlovjákoknak az édesanyjuk tanította azt a nyelvet, amelyet nem cserélhetnek fel semmi másra, mivel számukra ez a legkedvesebb és legszebb hangzású nyelv azokon a helyeken, ahol szlovjákok élnek. Dvortsák egy imát is szerkesztett Szlovjákok imája címmel az irredenta Magyar hiszekegy mintájára, amelyet szintén megzenésítettek. Ebben arról biztosítja a magyarokat, hogy örökre hűségesek maradnak a szlovjákok hozzájuk, hiszen azokat a földeket, ahol laknak, Szent István magyar királytól kapták. A magyarok és a szlovjákok sziklaszilárdan egymás mellett állnak, szövetségüket senki sem tudja megosztani.

Dvortsák a realitás mérlegén

Egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha... A szlovják nyelv idővel talán megindulhatott volna egy külön szláv irodalmi nyelv és ezzel együtt egy külön szlovják népi öntudat kialakulása felé, de ehhez több száz év zavartalan fejlődés kellett volna, és akkor sem biztos, hogy a Dvortsák által vizionált végeredmény érett volna be. Ez a fajta fejlődés feltételezi az elképzelés jelentős pénzügyi támogatását, a kedvező történelmi és politikai helyzetet, amely során a Dvortsák-féle „projekt” pozícióba hozható lett volna.

Dvortsák Viktor államalakulata minden jel szerint lojális lett volna Magyarországhoz, hiszen írásaiban a magyar államegység megtartását tűzte ki célul. Ugyanakkor, ahogy az események megmutatták, a Keletszlovák Népköztársaság életképteleneknek bizonyult, pontos határait sem lehetett meghatározni, amilyen gyorsan létrejött, ugyanolyan gyorsan megszűnt. Meg kell állapítanunk, hogy a Dvortsák által szorgalmazott szlovják különállás hangsúlyozásának 1918–1919 között lehetett némi alapja: a keleti vármegyékben élő szlovjákok identitása a nagyhatalmi döntésekkel szemben mozgósítható volt arra, hogy megpróbálják saját különállásukat ideig-óráig fenntartani, megőrizni. Ám 1938 után politikai szempontból mindez már a megvalósíthatatlan kategóriába került át. Dvortsák pályája példa a nemzetépítés és az emigrációs politizálás csapdájára. Identitásformáló elképzeléseire nem volt vevő a keletszlovák lakosság, és ebben a tevékenységében előbb a csehszlovák, majd 1939 után a szlovák diplomácia is minden eszközzel akadályozta.

Dvortsák írásaiban a szlovják eszme (azaz a keletszlovák szeparatizmus) és a szlovákok függetlenségének követelése teljesen összeegyeztethető volt, és felváltva követelte írásaiban egyik vagy másik megvalósítását. Személyiségét, illetve eltökéltségét és makacsságát jól példázza az a tény, hogy az 1930-as években is használta elnöki címét, és a Keletszlovák Népköztársaság levélpapírján bonyolította levelezését. Dvortsák Viktor 1943-ban bekövetkezett halála után a szlovják mozgalom meggyengült, 1945 után pedig teljesen elhalt – erről a kérdésről Csehszlovákiában sokáig még csak beszélni sem lehetett. A szlovjákkérdés és a Keletszlovák Népköztársaság története feledésbe merült. Dvortsák irodalmi munkássága, amely – különösen élete utolsó éveiben – arra irányult, hogy az identitás- és nemzetépítés felé vigye a szlovjákokat, szintén elvesztette aktualitását. Próbálkozása elbukott, és a nyelvi különállás nem tudott sem politikai támogatást, sem tömegtámogatást kapni.

Janek István
A szerző történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa