Bartalos Tóth Iveta: Huszonhárom

Azt, hogy Zsuzsa, tizenhétszer ismétli meg, a vékony falra felfúrt szekrénysor szégyenlősen beleremeg a vallomásba.

A vízforraló fütyülni kezd, leforrázom a kávét, pontosan tízszer megkeverem, majd a mustárospoharat a tetejéig felengedem a csap alatt hideg vízzel, hogy apu rögtön ihassa is a zaccost.

Apu és anyu a konyhában ül. Apu lassan és mélyen szívja a puhadobozos Marsot, nagyokat kortyol a szivárványhabos kávéból. Anyu piros Petrát szív. A Petra keménydobozos.

Anyu egyébként mindig ideges, miközben cigizik. Azt, hogy láncdohányos, aputól tudom, egyik szálat a másik után szívja el, miközben vagy a konyha falát, vagy aput bámulja. Milyen szép vékony lett ez a gyerek, mondja apu, én háttal állva is elpirulok és azt érzem, hogy a hasam még nyolc hét után se elég lapos.  Biztosan tetszeni akar valakinek, azért nem eszik, válaszolja anyu, vannak férfiak, akik a gebéket szeretik, teszi hozzá, most is apura néz, egyenesen az arcába fújja a cigifüstöt. Apu feláll, a sportrovattal a kezében a vécére megy. Anyu megeszi az utolsó konyakosmeggyet is a dobozból, a ragacsos töltelék kibuggyan a szája szélén, lenyalja. Vastag, rezgős karjaival az asztalba kapaszkodik, fújtat, ahogy kiegyenesedik, majd egy szál cigivel a kezében csoszogva kimegy a balkonra és újra rágyújt.

Az ebédem maradékát a kukába öntöm. Betemetem krumplihéjjal, hogy senki se lássa, egy falatot sem ettem, közben mohón beszívom a csoki és a cigi finom illatát.

A strandtáskámba bepakolom a plédet, a törölközőt és a napolajat. Ez utóbbit persze nem fogom használni, hiába figyelmeztet rá anyu. Mióta rájöttem arra, hogy a világos bőrűek mindig kövérebbnek látszanak, mint a napbarnítottak, naponta egy órát süttetem magam a panel tetején. A napolajból mindig belenyomok egy tenyérnyit a mosdó lefolyójába, hogy azt higgyék, használom. Az új türkizkék fürdőruhát anyuval vettük a butiksoron az ázsiainál. Másnap visszavittem és kicseréltem egy mérettel kisebbre, mert tudtam, csak akkor mehetek ki újra a strandra, ha végre ledobom magamról ezt az undorító fókahájat, amely a testemet borítja és beleférek egy S-es fürdőruhába. Most végre beleférek, bár a tükör előtt megfogadom, hogy minden este lefekvés előtt csinálok ötven felülést. A pincében elszívok egy szálat a Petrából, a cigi füstje eltelít, és bár szomjas is vagyok a negyven fokban, de nem iszom, mert a rossz genetikám miatt minden falat vagy korty rögtön meglátszik rajtam, akárcsak az anyun. Nekem persze van akaratom, nem úgy, mint neki. A cigi se reszket a kezemben, a konyakosmeggyet is kihányom, ha belém tuszkolja a vasárnapi ebéd után.
Apu felajánlotta, hogy kivisz kocsival a strandra, de inkább gyalogolok. A tarkómat égeti a nap, a töltés melletti fasor hullámzik, ahogy ránézek. A biciklitároló oldalához hanyagul odatámasztott járgányok fék- és váltócsápjaikkal összekapaszkodva tartják meg egymást. A levegőben a termálvíz záptojásszaga keveredik a gofri édes illatával. A büfé előtti asztalnál egy kisfiú mohón falja az édességet, a ráfújt tejszínhab fehér lávaként csorog végig az állán. Nagyokat nyelek, ahogy elhaladok mellette. Nem messze a medencétől a fűzfa alatt találok szabad helyet. A plédet leterítem, ráülök, majd amikor senki se néz felém, levetem a fekete pólóruhámat. Roli, az úszómester, piros úszónadrágban ül a medence partján egy kempingszéken. Körülötte haverok, a medence mellett elvonuló csajokat pontozzák. Ha felállok, engem is fognak pont úgy, ahogy a biziosztás napján. Négypontos a kis húsos, mondta akkor az egyik, Roli hangosan nevetni kezdett, kis húsos, ismételte röhögve, egy pillanatra a szemembe nézett, aztán elfordult és elhallgatott. Lassan felállok, a hasamat próbálom még jobban behúzni, de már nem megy. A nap egész délután egyetlen pontban sütött csak rám, lüktet a tarkóm, hányingerem van. Elindulok a medence felé, nem látok arcokat, színes, mozgó foltok közt jutok el a vízig. Egy kislány sírni kezd a medencében, hol a labda, kérdezi, hol a labda, ismétli, a hangosbemondó figyelmezteti Kovács Sanyika szüleit, hogy a kisfiuk a jegypénztárnál várja őket. Egy kis folt, gondolom Kovács Sanyika a padon ül, biztosan elveszett ebben a vasárnapi nagy tömegben. Elkészült a lángos, hallom Icu néni hangját, ahogy kiszól a büfé pultja felett kihajolva, máte hotový langoš so syrom, ismétli el szlovákul is.

A lángost azelőtt mindig sajttal és tejföllel ettem, nagyot nyelek, ha rágondolok, milyen volt, amikor a zsíros papíron keresztül is égette a tenyerem, mégis rögtön enni kezdtem, nem érdekelt, mekkora a hasam, hiszen egészen addig a napig én nem is sejtettem, hogy kis húsos és négypontos vagyok, egészen addig azt hittem, hogy tetszem a Rolinak, de ő is olyan, mint minden férfi, csak a vékony nőket szereti. Lassan lépkedek a lépcsőn, közben Roli tekintetét keresem, de hiába, nem vettek észre, nem pontoztak újra, négypontos maradtam, négypontos maradok egy életre! A gyomrom összerándul a felismeréstől, akkor hirtelen elmerülök, az arcom körül buborékok, a medence fala ugyanolyan türkiz, mint a fürdőruhám. A klór csípi a szememet, egy piros foltot látok, egyre közelebb jön, hozzám ér, kiemel a vízből, a medence partjára fektet. Kiköhögöm a vizet, Roli mellettem térdel, a kezemet fogja, azt kérdezi, jól vagyok-e, de én nem szólok semmit se, elfordítom a fejem, s közben arra gondolok, hogy engem aztán ne kérdezgessen, mondjon végre egy rohadt számot, egy számot, ami több, mint a négy, hogy tudjam, megérte-e két hónapig koplalni, nem enni a lángosból és a konyakosmeggyből, de persze nem mond, semmit se mond.

Az oldalamra fordulva sírni kezdek, ellököm a kezét, a térdeimet a mellem alá húzom. Összekuporodom és közben arra gondolok, hogy nekem, egy vesztes négypontosnak, egy igazi kövér türkiz fürdőruhás lúzernek soha senki se fogja huszonháromszor szerelmesen elismételni a nevemet a konyhapulton ülve úgy, ahogy tegnap este az apu a Zsuzsa néninek.