A Besztercebányai kerület magyarok által is lakott déli járásaiban fejletlenebb az infrastruktúra, mint az északi részen. Roszszabb a helyzet a lakosság foglalkoztatottságát illetően is. Míg a kerület egészében 21,74 százalékos, a Rimaszombati járásban 34,18, a Nagyrőceiben pedig 32,15 százaléknyi a munkanélküliség.
Keresés
Könyvbarát bűnöző
Kövezzenek meg, akkor is azt mondom, könyvet lopni nem akkora bűn, mint mondjuk arany karkötőt. Jó néhány volt egyetemi csoporttársam osztja e véleményemet, mint ahogy azt is, hogy könyvtárból lopni már rondább szokás, főleg, ha nehezen beszerezhető tankönyvről van szó.
Még minden lehet
Mikuláš Dzurinda a Quo vadis, Szlovákia? konferencia végén úgy nyilatkozott a szlovák közszolgálati tévében, hogy szükségesnek tartja a jobboldali és a centrista pártok választási szövetségét.
Végre kifizetik a bankok vételárát
Nem vártak a választásokig: az első hitelminősítő intézmény már a vártnál korábban, a héten javított Szlovákia besorolásán.
Népfogyatkozás, gyertyaégetés
Ezen a héten csak az egyik végén égettük a gyertyát. Mindenszentek és halottak napja ünnepén mindenki eltávozott szeretteire emlékezett, miközben azon gondolkodott, hová tűnt 47 ezer magyar.
BRAHE VILÁGKÉPE
Brahe volt az utolsó a nagy csillagász, aki megfigyelései során nem használt távcsövet. Galilei csak 8 évvel Brahe halála után szerkesztette meg az első csillagászati refraktort, így számos olyan tényről fogalma sem lehetett, amely talán gyökeres szemléletváltásra késztethette volna.
Johannes Kepler kapta meg a kéziratokat
Sajátos fintora a sorsnak, hogy egy katolikus uralkodó udvarának két protestáns tudós jelenléte adott igazi rangot. II.
Egy csillagász, akinek nem volt távcsöve
400 éve, 1601. október 24-én hunyt el Prágában Tycho de Brahe dán csillagász, aki sajátos ötvözete volt az öntörvényű értelmiséginek és a posztreneszánsz (vagy inkább manierista) udvaroncnak.
Zord Sancho Panza, a versben bujkáló kedves alak
Költő, publicista, a Nap Kiadó igazgatója, a Csallóköz regionális hetilap felelős kiadója, a Márai Sándor Alapítvány kurátora, önkormányzati képviselő, látványosan tevékeny közéleti személyiség. Mint mondja, személyesen ismeri az egész szlovákiai magyarságot. Barak László. Van-e, ki e nevet nem ismeri?
A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA
A TIPOS BINGO 44. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista.
NÉGY SAROK: 19, 50, 3, 74, 42, 28, 21, 58, 31, 35, 27, 18, 70, 65, 64, 39, 9, 32, 38, 45, 30, 40, 15, 10. NYEREMÉNY: 667 korona (393 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 25, 72, 61, 75, 66, 67, 12, 41. NYEREMÉNY: 10 930 korona (6 nyertes).