Egy csillagász, akinek nem volt távcsöve

A kiváló és sajnos tájainkon még ma sem eléggé ismert magyar származású író, Koestler Arthur Alvajárók című könyvében (melyben lényegében a csillagászat történetét foglalta össze az ókortól Newtonig) egy francia kifejezéssel él: grand-seigneurnek nevezi Brahet, ami nagyurat vagy főnemest jelent, de átvitt értelemben bőkezű és nagystílű férfira is mondják, s jelen esetben mindkét értelemben joggal használható. Mert a Brahe család tagjai mind Dániában, mind Svédországban jelentős tisztségeket viseltek. Hősünk édesapja, Otto Brahe történetesen Helsingborg kormányzója volt, Joergen nevű nagybácsija pedig jelentős földbirtokok ura és a dán flotta főparancsnoka. Őszintén szólva nem egyszerű feladat eligazodni az akkori dániai jogrendben, s maguk a dán ifjak is, ha jogi tanulmányokra adták a fejüket, nem a koppenhágai egyetemen igyekeztek elmélyedni a témában, hanem valamelyik németországi universitáson, ahol kiváló jogtudorok egész csapata oktatott. Mindezt azért hoztam szóba, mivel Tycho de Brahe édesapja és Joergen nagybácsi szerződést kötött arról (s az ilyesmi Dániában bevett szokás lehetett), hogy Otto megszületendő gyermekét, mivel saját utóda nem lévén, örökbe fogadja, aki majd tetemes vagyonát is örökli. Otto Brahenek már volt néhány lánya (összesen 10 gyermeket – 5 leányt és 5 fiút – nemzett), s az orvosok szerint felesége ikreket várt, ezért beleegyezett az ajánlatba, ám amikor 1546. december 14-én megszületett első fia, Tyge (dánul így nevezték Tychót), ikertestvére pedig holtan jött a világra, a legszívesebben semmissé nyilvánította volna a megállapodást, s egyre halogatta a kisfiú átadását. Joergen azonban katonaember volt, s amikor Otto fivérét a kötelesség elszólította otthonról, egyszerűen elvitte a gyermeket, még az édesanya rimánkodásai sem tudták meglágyítani a szívét. Ne gondoljuk azonban, hogy a kis Tyge rossz helyre került. A gazdag és a maga korában igen műveltnek is számító altengernagy nagy súlyt helyezett a fiúcska rangjához méltó neveltetésére, és a legjobb tanárokat fogadta fel mellé, hogy betűvetésre, irodalomra, ógörögre, latinra, matematikára és zenére oktassák. A nagybácsinak komoly tervei voltak vele: előkelő királyi hivatalnokot vagy diplomatát szeretett volna faragni belőle, így Tycho de Brahe még 13 éves sem volt, amikor beiratkozott a koppenhágai egyetemre. Joergen Brahe admirális azonban aligha sejthette, hogy egy részleges napfogyatkozás egyszer és mindenkorra keresztülhúzza terveit. A 14 éves Tygét ugyanis szinte elkápráztatta az a tény, hogy egy csillagászati táblázat megjósolta az 1560-as napfogyatkozás időpontját. Módfelett izgatta, miként lehet az égitestek mozgását mérni és pályájukat előre kiszámítani. Ettől kezdve egyebet sem akart, mint asztronómiával foglalkozni, s azonmód megvette az összes fellelhető csillagászati könyvet, beleértve a nagy ókori csillagász, Ptolemaiosz minden munkáját. A koppenhágai egyetemen eltöltött három esztendő után Joergen nagybácsi jogi stúdiumokra Lipcsébe küldte a tehetséges fiatalembert, de egy magántanárt is adott mellé, Anders Sörensen Vedel személyében, akinek leginkább az volt a feladata, hogy a hebehurgya Tygvét minél távolabb tartsa az asztronómiától. Ez egyáltalán nem sikerült neki, sőt a végén már ő maga is buzdította a gondjaira bízott ifjút. Ebben talán az is szerepet játszhatott, hogy Joergen Brahe váratlanul meghalt: súlyos tüdőgyulladást kapott, amikor a véletlenül tengerbe zuhant dán király után vetette magát. II. Frigyest ugyan sikerült kimentenie, de ő néhány hét múlva kiszenvedett. Tygét most már semmi és senki nem kényszeríthette arra, hogy ne a számára legkedvesebb tárggyal foglalkozzon. Vásárolt magának egy kis éggömböt, amely a legfontosabb csillagképek neveit tüntette fel, s folyamatosan tanulmányozni kezdte a csillagos eget is. Közben több egyetemet is felkeresett: megfordult Rostockban, Wittenbergben, Bázelben és Augsburgban is. Persze eközben a szórakozásra és a kocsmázásra is jutott ideje, s egy alkalommal – ez Rostockban történt – olyan heves szóváltásba került barátjával, hogy párbaj lett a dologból. A duellum bohózatba illő módon ért véget: Tycho de Brahenak levágták az orrát. A két ellenfél erre megbékélt egymással és életük végéig jó barátok maradtak. Brahe ezüst-arany ötvözetből egy orrprotézist csináltatott magának, s ezt mindenkinek büszkén mutogatta. Állandóan egy kis szelencét is magánál tartott, amelyben ragasztó volt, arra az esetre, ha a protézis esetleg meglazul. Mint ez a híressé vált párbaj is mutatja, Brahe szenvedélyes ember volt, s egyáltalán nem törődött a konvenciókkal sem. Egy alacsonyabb rangú nővel kötötte össze az életét, akitől számos gyermeke született, de csak élete vége felé, már Prágában vette el feleségül. Egyetemi tanulmányait befejezve végül a királytól birtokba kapott Hven szigetén telepedett le (1576-ban) és a kincstár hathatós támogatásával felépítette európai hírűvé vált csillagászati obszervatóriumát – Uraniborgot. II. Frigyes így szerette volna meghálálni Joergen nagybácsi önfeláldozását. A korabeli metszetek alapján képet alkothatunk erről az épületről, amelyet Koestler igen szellemesen a Palazzo Vecchio és a Kreml sajátos keverékének nevez. Brahe később egy másik obszervatóriumot is építtetett – ez volt Starborg –, amely teljesen a föld alatt volt, csak a gömbölyű tető emelkedett ki. Ezekben a különös épületekben a maga tervezte csillagászati műszerek mellett bonyolult hírközlő rendszert is elhelyezett, amely révén még a legtávolabbi zugból is magához rendelhette bármelyik segédjét. A Varázsló szigetének is nevezett Hvenre gyakran érkeztek előkelő vendégek. II. Frigyes olykor egész udvarával kivonult Uraniborgba, s megfordult ott VII. Jakab, Skócia királya is. Amíg pártfogója, II. Frigyes élt, addig volt elég pénz a kutatásokra és a különböző hóbortokra is, de 1588-ban a dán uralkodó a másvilágra költözött, s kiskorú fia, IV. Keresztély helyett az ország ügyeit egy négytagú régenstanács irányította, amely megelégelte Brahe túlzott költekezését, és egyre arrogánsabb viselkedését. Szinte naponta érkeztek a panaszok Hvenről, ahol Brahe önkényúrként viselkedett és ha valakire megneheztelt, megalázó büntetést szabott ki rá. A király leveleire is pökhendi módon válaszolt, így nem csoda, hogy lassan betelt a pohár és Tycho de Brahenek 1596-ban távoznia kellett. Hosszas egyeztetés után végül Prágában, II. Rudolf császár udvarában telepedett le 1599-ben, a magára hagyott Urinoborgot pedig a feldühödött parasztok lerombolták.