Délelőtt átjárhatatlanná vált egy kelet-szlovákiai vasútvonal

vnt

A Margitfalván (Margecany) található vasútállomás közelében meghibásodott egy felsővezeték, ezért a kelet-szlovákiai vonatközlekedés egy része kora reggeltől akadozik. A helyreállítási munkálatok jelenleg is zajlanak, egy vágányt megnyitottak.

Petra Lániková, a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) szóvivője szerint a probléma röviddel négy óra után keletkezett, mikor egy karbantartó vonatszerelvény meghibásodott. Két vonatot, köztük az R 681-es járatot is be kellett vontatni az állomásra, a javításuk megkezdődött. A vasutak valószínűsítik, hogy az állomás egyik vágányát 12 órát követően megnyitják, addig pótlóbuszok közlekednek a vonalon – az aktuális részletekről a vasutak weboldalán és telefonos szolgálatánál is lehet tájékozódni.

A vonal lezárása miatt több, Poprád és Kassa között közlekedő járat késhet. Dominik Drevický szóvivő szerint egy különleges helyzet alakult ki, amellyel azonban meg tudnak birkózni a vasutak. A tisztviselő hangsúlyozta, hogy az első vágány megnyitása után stabilizálódik majd a helyzet.

Az első vágány megnyitására végül fél tizenkettő környékén került sor - így a szerelvények már áthaladhatnak az említett szakaszon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?