Nagy tervek a déli vasúti vonalon

vonat
Pozsony/ Dunaszerdahely/Komárom |

Túlzsúfolt vonatok, rendszeres késések, bosszankodó ingázók. Tavaly négymillió utast szállított a RegioJet Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vonalon. Az egyik leginkább kihasznált vasúti szakasz azonban csak egyvágányos, és ez jelentősen limitálja a fejlesztési lehetőségeket.

Nyolc év alatt nyolcszázezerről négymillióra nőtt az utasszám, és ezzel együtt a panaszok is. A szakaszon közlekedő RegioJet cseh magán vasúti társaság, valamint a közlekedésügyi minisztérium is hangsúlyozta már a pálya fejlesztésének, elsősorban a második vágány megépítésének fontosságát. Egyelőre azonban csak a gyors és olcsó megoldások készülnek.

Száz elavult kilométer

A fővárost és Komáromot összekötő száz kilométer hosszú déli vasúti vonal Pozsonypüspöki és Dunaszerdahely közötti szakaszát 2011-ben újították fel. A pálya csak egy része elektrifikált, Pozsonyban és Komáromban vannak ilyen szakaszok. A RegioJet félóránként indít szerelvényeket Pozsony agglomerációjába, de csúcsidőben Dunaszerdahely és Pozsony között csökken az időintervallum. Pozsonyból Komáromba egy-kétóránként indul egy-egy járat. Nem csak a RegioJet, hanem a Metrans teherszerelvényei is erre járnak. Mivel egyre több a járat, egy kis csúszás is elég ahhoz, hogy beduguljon az egyvágányos vonal, ekkor dominóként omlik össze a menetrend, egy vonat késik, a másik nem indul, és csak a bosszúsan várakozó utasok maradnak.

Utasból nincs hiány

A RegioJet számai is igazolják, hogy az utóbbi évek ingatlanberuházásai miatt robbanásszerűen emelkedett a lakosság száma a környéken. A D4R7 építése, valamint a fővárosi ingatlanberuházások okozta forgalmi korlátozások miatt is sokan szállnak inkább vonatra. A ŽSR szerint az új gyorsforgalmi út megépítése után sem csökken majd az utasszám, sőt, inkább nőni fog.

Mindenki tudja

„A kereszteződés műszaki lehetőségei, valamint az egyvágányos vonal áteresztőképessége miatt nem lehet sűrűbben indítani a járatokat” – írta korábban a közlekedésügyi tárca hozzátéve, hogy több lehetőséggel is számolnak, ezek egyike a második vágány megépítése, de további megállóhelyek beiktatása, valamint a biztonsági rendszerek modernizációja is a tervek között szerepelt. Most azt is közölték, hogy más fejlesztési lehetőségeket is keresnek. „Ezért a következő időszakban célzott beruházásokat készítünk elő. Ide tartozik a rendezők építése és a szakasz fokozatos kétvágányúsítása” – fogalmazott a tárca sajtóosztálya. Michal Lukáč a Szlovák Államvasutak (ŽSR) szóvivője is megerősítette, hogy a Pozsony Újváros – Dunaszerdahely – Komárom vasúti vonal az egyik legfrekventáltabb egyvágányos pálya az országban.

„A ŽSR a stratégiai fejlesztési projektek, valamint az ügyfélbarát irányultság keretében nem csak a főútvonalak, hanem a nagy utazóközösséget érintő szakaszok medernizációjával is foglalkozik, és ez a vonal ilyen“

– fogalmazott a szóvivő.

Tanulmány készül

A ŽSR egy tanulmányt készíttetett arról, hogyan lehetne komplex módon növelni a vonal áteresztőképességét. Ebben egyebek mellett a másik vágány megépítése is szerepel. Jelenleg a tanulmány összegzésénél tartanak, folyamatban van az állami vállalattól érkezett javaslatok értékelése is.

„A műszaki megoldásokkal kapcsolatban többféle lehetőségről értekezik a tanulmány, a rövid távú, ún. gyors intézkedésekkel azonnal növelhető a szakasz kapacitása, amíg nem sikerül elektrifikálni és megépíteni a második sínpárt”

– folytatta a közlekedési tárca sajtóosztálya hozzátéve, hogy a párhuzamos vágány építése műszaki és pénzügyi szempontból is összetett folyamat, ami időt igényel, de a minisztérium hosszú távú tervei között szerepel.

Gyors megoldások

Michal Lukáč, a ŽSR szóvivője hangsúlyozta, hogy a jelenleg alkalmazott gyors megoldásokkal rövid időn belül növelhetik a vonal kapacitását, hosszútávon pedig összhangban vannak a tervezett kétvágányúsítással. Ezek közé tartozik például a Nové Košariská megállóhelyen lévő közlekedési vágány kialakítása, amelynek köszönhetően gyorsabban keresztezhetik egymást a szerelvények, így a személy-, valamint a teherforgalom szempontjából is könnyítést jelent. Továbbá a ružinovi letérő kiépítése a járatok sűrűsítése, a késések és a menetidő csökkentése érdekében.

Kombinált tervek

„Az említett lehetőségek közül a kombinált variáns tűnik a legmegfelelőbbnek, amely keretében a teljes szakaszt elektrifikálnák és Ružinovtól Dunaszerdahelyig, valamint Nagymegyertől Csallóközaranyosig két vágányon járhatnának a szerelvények. Ezen kívül egy új elektrifikált összeköttetéssel is számol Úszor és Somorja között, de ez nem a megszüntetett vágány nyomvonalán futna”

– beszélt a tervekről Lukáč.

Ha ez alapján modernizálnák a szakaszt, akkor Pozsony és Úszor között 15, Úszor és Dunaszerdahely között pedig félóránként indíthatnának vonatokat. Michal Lukáč megjegyezte, hogy több hasznos aspektusa is van a tervnek: támogathatnák a Pozsony környéki tömegközlekedés fejlesztését és hosszútávon megoldhatnák a vonal telítettsége jelentette problémákat is. Így már nem csak a belföldi, hanem a nemzetközi járatok számára is alkalmas lenne a sínpár. A társaság azt reméli, hogy a tanulmányba foglalt javaslatok, valamint a pozsonyi vasúti közlekedési csomópont hatástanulmányában olvasható tervek, mint a ružinovi és a vereknyei megállóhely építése, parkolók- és kerékpárút-hálózat bővítése segítségével modern szolgáltatásokat nyújthatnak majd a vonal környékén élők számára.

Csak legyen jobb

Az általunk megkérdezett utasok többsége szkeptikus a tervek megvalósításával kapcsolatban. Sokan emlékeznek azonban arra az időszakra is, amikor nem járt vonat Dunaszerdahely és Pozsony között és ebből kiindulva remélik, hogy a mostani gyors fejlődés löketet ad a beruházásoknak. „Itt már minden segítséget jelent. Lehangoló az a kiszámíthatatlanság, hogy egy szerelvény meghibásodása miatt az egész rendszer összeomlik. Vagy gondoljunk csak a rengeteg közlekedési balesetre, ami az átjáróknál történik” – jegyezte meg egy állandó ingázó utalva arra, hogy kevés a fényjelzéssel ellátott, biztonságos vasúti átjáró a szakaszon.

Egyelőre csak terv

Ugyan jól hangzik a közlekedésügyi minisztérium és a ŽSR által felvázolt terv, és sokan örülnének annak, ha stabilizálódna a forgalom a népszerű vonalon, de a megvalósítás kezdete egyelőre a jövő titka. Michal Lukáčtól megtudtuk, hogy a pénzügyminisztérium útmutatása alapján a tárca értékelését igénylő befektetések előkészítésekor az Értéket a pénzért szakműhely, majd a közlekedésügyi minisztérium is megvizsgálja a terveket.

„A vasúti vonalak modernizációja a törvénybe foglalt kötelességek miatt is elhúzódó folyamat, ezért is tartottuk fontosnak a gyors megoldások alkalmazását, amelyek a rövid időn belül enyhülést hoznak”

– zárta Michal Lukáč.

Ki jön?

Decemberben lejár a RegioJet szerződése, a közlekedésügyi minisztérium  tavaly pályázatot írt ki a szakaszra. Január végén lezárult a verseny második fordulója, már a napokban kiderülhet, hogy ezután ki veszi át a vonal üzemeltetését. Kérdéses, hogy egy év alatt mennyi változást sikerül elérni a gyors intézkedésekkel, egy új társaság új időszámítást hozhat a dinamikusan fejlődő közegbe?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?