Népfogyatkozás, gyertyaégetés

Még a legpesszimistább előrejelzéseknél is kiábrándítóbbak a Statisztikai Hivatal által közzétett népszámlálási adatok. Tíz év alatt összesen egy somorjányi-dunaszerdahelynyi-párkánnyi magyar vált köddé, több mint nyolc százalékkal vagyunk kevesebben Szlovákiában, mint a legutóbbi népszámláláskor. És még ragozhatnánk ezeket az adatokat, oszthatnánk, szorozhatnánk, az a döbbenetünkön mit sem változtatna. Az okokat nem ismerjük, csak néhány önjelölt jós mondott gyorsan valamit a népfogyatkozásról. Nem nevezném néven őket, mert lehet, hogy már megbánták, amit nyilatkoztak, így csak összegezve: akad, aki szerint sok roma vallotta magát romának és nem magyarnak, ami annyiban sántít, hogy csak 14 ezerrel lett több roma. Még ha az összes most magát romának valló korábban magyar lett volna – ami persze nonszensz –, akkor is 33 ezer magyar hiányzik. Ugyan a magyarok népszaporulata is körülbelül évi 300-al csökkent, de még így is, a legrosszabb esetben is még mindig nincs meg 30 ezer. Mert azt kétlem, hogy ilyen sokan kivándoroltak volna Nyugat-Európába, Csehországba és Magyarországra. És ha ennyien át is telepedtek volna, állampolgárságukra néhány évig várniuk kell, tehát a népszámlálási íveket egyelőre idehaza kellett megkapniuk. Tudjuk eközben azt is, hogy Magyarországon csak elenyésző számú szlovákiai kapta meg az állampolgárságot. Csak az asszimilációban nem kereste senki a hibát, bár Gyurgyík László szociológus sorközeiből valami hasonlót olvashattunk ki. Én egyelőre leginkább a statisztikai hivatal alelnökének, Schill Istvánnak hiszek, aki azt mondta, nem tudja a csökkenés okát, de megvizsgálják, hogy egyenletes volt-e, és elemeznek. Ez az egyetlen pozitívum, január végéig böcsületesen és kíváncsian várunk.

Mint ahogy azt is várjuk, hogy a kormányfő elnézést kér-e Pavol Hamžík volt miniszterelnök-helyettestől, akit – mint kiderült – ok nélkül váltott le. Csendesen, de zárójel nélkül jegyezzük meg, nem szokott csak úgy zörögni a haraszt, vagyis biztosan nem véletlenül kongatták a vészharangot először Brüsszelben, aztán Pozsonyban. De miért is lenne érdeke a Hamžík helyére beülő Kadlečíková aszszonynak, hogy pártbéli főnöke sáros legyen. Bár most már ő retteghet a legjobban: végre megkaparintott egy kényelmes kis bársonyszéket, és lehet, hogy párttársai akarják majd elmozdítani, őt is ok nélkül. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mit mondhat majd Dzurinda Hamžíknak. „Bocs öreg, tényleg jogtalanul rúgtalak ki, de azért haverok maradunk, ugye?” vagy „Marha jól csináltad, amit csináltál, csak a belső PR-ünk rossz, majd megjavítjuk.”, esetleg „Mea culpa, de most már maradj ott, ahol vagy, kormányon kívül is van élet!” Dzurindának lesz ideje a gondolkodásra; a New York-i maraton háromórás üresjáratát ugyanis testőrök nélkül abszolválja. Vasárnap délután négytől mi is szorítsunk sportos miniszterelnökünknek: ha benne lesz az első tízezerben, büszkék lehetünk rá.

A Magyar Koalíció Pártja elnöksége lezárta a Farkas Pál-ügyet, már csak a belügyminisztérium kutakodik tovább, hogy miért jártak el a rendőrök helytelenül az MKP képviselőjével, akit olyannyira megbízható embernek bélyegeztek, hogy neki mindent el lehet, és el kell hinni. Megnyugtatóan rendezték az ügyet, főleg Farkas nyugodott meg, s engem már csak az idegesít, hogy ezentúl kioktatják a rendőröket, hogyan viselkedjenek, ha közjogi méltóság bámul rájuk kifele az autó belsejéből. Nem lehetne nekik szólni arról is, hogy az egyszerű, mezei polgárral hogy beszéljenek?

Már Füleken is kerge a marha, persze nem mind, de már egy is az őrületbe kergeti a vásárlóközönséget. Modern nemzet a magyar: fogy, jellemezte a népszámlálás eredményeit František Šebej; a második BSE-fertőzött tehenünkkel bizonyítottuk: modern ország Szlovákia, követjük a Nyugatot. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a nagy brit BSE-botrány idején mezőgazdasági minisztériumunk – ahelyett, hogy reálisan értékelte volna a helyzetet – büszkén vallotta: nálunk ez nem fordulhat elő. És micsoda felháborodást váltott ki, amikor BSE-gyanús országnak titulált bennünket az Európai Unió.