Pozsony. Szlovákiában a választásra jogosultak 26,02 százaléka járult az urnák elé a szombati megyei választásokon. A legnagyobb arányban a Nyitrai (34,69%), legkevesebben a Trencséni kerületben (21,55) voksoltak.
Keresés
Fél óra alatt eloltották a tüzet
Pozsony. Az Istrochem vegyi üzemben szombaton kiütött tüzet fél óra alatt sikerült megfékezniük a vállalat és a főváros tűzoltóinak. Szerencsére senki sem sérült meg. A gumigyártó részlegen keletkezett tűz oka ismeretlen, a károkat a szakértők még nem mérték fel.
A Szentírás a remény igazi forrása
Pozsony. A remény – mely a karácsony fő gondolata – volt a vezérfonala annak a pásztorlevélnek, mellyel a katolikus püspökök köszöntötték advent első vasárnapján a hívőket. A főpapok hangsúlyozták, hogy valódi reményt nem ad a technika és a tudomány, csak a hit és a Szentírás. (SITA)
Mindkét továbbjutóval tárgyalnak
Besztercebánya.
Mobiltelefonok a választási bizottságoknak
Pozsony. Jozef Liška, a belügyminisztérium főosztályvezetője szerint nem költötték feleslegesen az adófizetők pénzét a választások során. Liška egyes sajtóhíreket cáfolva elmondta, hogy a választási bizottságok felszerelése mobiltelefonokkal nem 29 millió koronába, hanem csak 1,9 millióba került.
Strasbourg jelentést kap
Pozsony. A szavazás nyugodt légkörben folyt, a választási bizottságok színvonalasan működtek, ám rövid volt az idő a megyékről szóló jogszabályok elfogadása és a választások között – magyarázta a szavazók alacsony részvételi arányát Gerhard Engel, az Európa Tanács (ET) megfigyelőinek vezetője.
Kissé több voksolót várt
Brüsszel. Jan Marinus Wiersma, az Európai Unió jelentéstevője csalódottságának adott hangot az alacsony választói részvétel miatt.
Gyér civil érdeklődés
Kassa. A civil szervezeteket tömörítő harmadik oldal a Kassai kerületben háromszor rendezett kerekasztalfórumot, amelyen alkalmat kínált a megyeielnök-jelölteknek programjuk ismertetésére és nézeteik ütköztetésére.
ŐK JUTOTTAK BE AZ MKP SZĺNEIBEN A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOKBA
POZSONYI KERÜLET
Pozsony II. járás
Mészáros Alajos
Wurster JánosPozsony IV. járás
Melicher MariannaPozsony V.
Nem sértett törvényt
Pozsony. Nem sértette meg a kampánycsendet a Szlovák Televízió azzal, hogy csütörtökön élőben sugározta a parlamentből a kérdések óráját, állapította meg szombati ülésén a Központi Választási Bizottság.